Hírek
2014. Október 18. 07:00, szombat |
Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter
Esztergomi lány az X-Faktor döntőben

Bejutott Horányi Júlia jelmeztervező, Horányi László a Várszínházunk vezetőjének lánya az RTL Klub tehetségkutatójának élő adásába. Juli továbbjutásáért szombaton már SMS-szavazatokat is küldhetünk.
Horányi Juli művész édesapjától örökölte a tehetséget illetve a színházi élet varázsát, hiszen diplomás díszlet- és jelmeztervező, de emellett pedig meghatározó az ő életében is az éneklés és a zene. A Budapesti Énekes Iskola után 2009-ben a Plüss elnevezésű lánytrióval kezdett el aktívan zenéléssel foglalkozni, majd 2011 óta barátjával közös együttest alapított a Mius-t, mellyel sokat koncertezik, de több zenekarban is énekelt.
A sikeres díszlet- és jelmeztervező - Miskolci Nemzeti Színháznak és a Vígszínháznak is tervezett jelmezeket – azért jelentkezett az X-Faktorba, mert szeretné megtudni, egy nagyszabású show-ban hogyan működik az éneklés.
„Nagyon sokat gondolkodtam, mielőtt jelentkeztem. Egyfelől vágyom rá, hogy megismerjenek az emberek, másrészt nem tudom, milyen hatással lenne rám és hogyan kezelném a népszerűséget, de mindenképp szeretnék akkor is a földön maradni... A párom mellettem áll és drukkol. Ő egyelőre nem szeretne szerepelni. A családom is mindenben támogat, bár egy picit féltenek is" – nyilatkozta az énekesnő a Life.hu-nak.
VIDEÓ a X-Faktorból!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Február 24. 17:39, hétfő | Helyi
Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója nyerte el Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat
2025. Február 04. 10:28, kedd | Helyi
KÉT VÁRMEGYÉS AKCIÓ
Az akció során több, mint 100 járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.