Hírek
2021. November 23. 12:16, kedd |
Helyi
Forrás: Sajtóközlemény
Esztergomi sikerek az Év Homlokzata 2021 pályázaton
November 11-én immáron tizedik alkalommal, a szakma jeles képviselőinek meghívása mellett hirdették ki az Év Homlokzata 2021 pályázat győzteseit.
A rendhagyó módon online térbe költözött gálaest során a neves szakértőket felvonultató zsűri 199 pályázatból, öt kategóriában jelölte meg a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő nyerteseket és az oklevéllel elismert különdíjasokat.
A gálán két esztergomi pályázatot is díjaztak.
A családi ház, társasház, energetikai felújítás, középület valamint műemlék kategóriát felsorakoztató Év Homlokzata pályázat az idei évben jubileumi, tizedik alkalommal mutatott be kiemelkedően színvonalas pályaműveket a verseny lezárását jelentő gálaest keretein belül. A novemberi ünnepélyes díjátadón – amely a járványhelyzetre való tekintettel ezúttal online került megrendezésre – összesen 19 pályázó munkáját ismerték el. Az egyes kategóriák legjobbjai egyenként egymillió forint díjazásban részesültek, a kategóriák további különdíjasait pedig oklevéllel ismerték el.
Év Homlokzata 2021 különdíjjal jutalmazták Esztergom főterének különleges műemlékét, az elegáns Rudolf ház – Bistro 42 épületét. Az impozáns házat Somody Zsolt építész, a Somody és Társa Tervező és Szolgáltató Bt. iroda építészének tervei alapján a Cz Kft. renoválta.

Családi ház kategóriában nyert Év Homlokzata 2021 különdíjat az a szintén esztergomi pályázat, amelynek keretében a Dankó Kristóf építész készítette modern háztervet a DKD Kft. valósította meg.

Az épület pikáns, ugyanakkor fegyelmezett komponálása, a jó arányérzékkel három részre osztott épülettömeg, valamint az ízléses anyagválasztás divatosan és elegánsanegészíti ki és oldja a szigorú, geometrikus formákat. Az eredmény egy élhető és figyelemre méltó családi otthon, melyet a zsűri egyhangú szavazással választott különdíjasnak.
Hazánk egyik legrangosabb és legmagasabb díjazású építészeti megmérettetésére összesen 199 pályázat érkezett, melyek mindegyikében az építészek és kivitelezők az új vagy felújított homlokzat kialakításához Baumit termékeket használtak. Az öt kategória legjobbjait Vadász Bence Ybl és Pro Architectura-díjas építész; Jánosi János Ybl és Pro Architectura-díjas építész; Máté Klára a Magyar Építéstechnika főszerkesztője; Dr. Tari Gábor PhD a Műszaki Egyetem docense és Vidor Győző a Xella közép-európai igazgatója jelölhette ki. A zsűri elismerése mellett két Baumit különdíj kiosztására is sor került, valamint a szeptemberben megrendezésre került közönségszavazás győztesét is kihirdették.
Forrás és fotók: Baumit.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
