Ez a különös ünnepkör egy korábbi római ünnep utódja, ami a XV. századtól indult és éli azóta is virágkorát, vízkereszttől egészen hamvazószerdáig. Azonban nem csak a beöltözéses alakoskodásé és szórakozásé ilyenkor a főszerep, hiszen a tavaszvárást a nagyböjt előtti nagy eszem-iszomok, s gazdagon terített asztalok épp úgy jellemzik. Mindenféle kalóriadús húsok, levesek, sültek és édes nyalánkságok... – a jellegzetes farsangi ételekből adunk egy kis ízelítőt.
Népszerű farsangi finomságok

A régi farsangi lakomák pontos kínálata az idő előre haladtával jórészt homályba veszett, hiányos ismeretek maradtak fenn róluk, az azonban bizonyos, hogy bőségesen terített asztalok, igen sokféle étel jellemezte mindig is ezt az ünnepet, mivel ettől remélték az egész év termésének bőségét.

Ami mindenkinek azonnal felrémlik a Farsangot illetően, az az olajban sült fánk, ami elmaradhatatlan „kelléke” ennek az ünnepnek, hiszen olyan, akár egy főszereplő és alig akad, aki ne szeretné. Kevesen tudják róla, hogy régen mágikus erőt tulajdonítottak neki, s azért sütötték, hogy a nyári viharok ne vigyék el a háztetőt. Legyen szó az eredeti szalagos farsangi fánkról, a rózsafánkról, a csörögefánkról, vagy akár az egyszerűbb bögrés fánkról, porcukorral megszórva, lekvárral, pudinggal töltve, csokoládészósszal leöntve vagy anélkül, még ma is mindenki kedvelt farsangi édességének számít, s egyfajta nosztalgikus hangulatot is hordoz magában.

A féktelen mulatozások másnapjára hagyományosan ajánlott a savanyú káposztával készült, füstölt hússal, kolbásszal és szalonnával gazdagított korhelyleves. Azt tartják róla, hogy nyugtatja a gyomrot, csillapítja a fejfájást, jót tesz a macskajajnak. Akárhogyan is legyen, az biztos, hogy jókora adag C-vitaminbomba és nagyon tápláló étel. Hasonlóképp helytálló e célra a sertéshúsból és zöldségekből készített savanyú becsinált leves, mely még kiválóan energetizál is, s annyira laktató, hogy önálló ételként is megállja helyét. Ha pedig a levesekbe a gazdag tartalom mellé „hosszú tészta” kerül, akkor „a termés is hosszúra nő”.

A babonák szerint minél bőségesebb a lakoma, annál gazdagabb lesz az év, és egész évben lesz elegendő elemózsia az asztalon. Ezért hát nincs hiány a kiadós, zsíros húsételekből sem. Varázserőt tulajdonítottak a disznófejnek és a kolbásznak, a sonkának s egyéb „disznóságoknak”. Például kedvelt étel ekkor is a kocsonya, de a paradicsomos-boros sertéscomb is dinsztelt káposztával és vele sütött burgonyával, s a malacsült, amelyek igazán eltelítő, nehéz főfogások. A kiváló pecsenye titka pedig a lassan sütés alacsony hőmérsékleten, hogy a húsnak legyen ideje omlóssá válni, a felszínének pedig ropogós, pirossá. Igaz, hogy ezen időszakban az ivászat elég nagy hangsúlyt kap, mégis kedveltek ilyenkor az alkoholos ételek – hiszen az alkohol a főzés-sütés során elpárolog –, mint például a részeges csirke, vagy a kifejezetten ünnepi, konyakos kacsasült császárszalonnával, kacsamájjal, narancsos mártással, mellé hagymás törtburgonyával és párolt káposztával.

És mivel az év ezen időszaka jellemzően a disznóvágásoké is, elmaradhatatlan desszertként a hájas tészta. S így az ünnepi asztal részei lettek az időigényes elkészítésű, ám annál finomabb hájas sütemények házi barack- vagy szilvalekvárral, esetleg mákkal. Az italok mellé pedig kiváló kísérő a számtalan variációban elkészíthető, kívül ropogós, belül omlós pogácsa és a különböző sós rudak.