Hírek
2013. Szeptember 28. 09:13, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Ezerhatszáz pályakezdő kapott támogatást megyénkben

Idén szeptember végéig legalább ezerhatszáz pályakezdő fiatalt juttatott álláshoz, vagy támogatta elhelyezkedésüket a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ.
Mindezt pénteken mondta a kormánymegbízott a Fiatalok Európája 2013 elnevezésű állásbörzén és információs napon Tatabányán, ahol közel kétezer érdeklődő vett részt. Czunyiné Bertalan Judit a megyei kereskedelmi és iparkamarával közösen szervezett rendezvényen ismertette, hogy a munkaügyi központ 2013-ban forrásainak egyharmadát, mintegy 260 millió forintot fordított a pályakezdő álláskeresők, illetve a 25 év alatti fiatalok elhelyezkedésének elősegítésére.
Pályázati támogatásból 700 fiatalt vontak be egy programba, melyben 353-an képzési, 487 ember pedig munkatapasztalat szerzését szolgáló foglalkoztatási támogatásban részesült. Az első munkahely garancia program segítségével a megyében 108 pályakezdő tartós foglalkoztatását valósították meg, 80 millió forint felhasználásával.
A kormánymegbízott szólt arról is, hogy a nyári diákmunka vállalását támogató programra kétszeres volt a túljelentkezés, ezért kiegészítő állami forrást igényeltek a jelentkezők elhelyezésére. Nyári diákmunkát 700-nál több fiatal végzett, foglalkoztatásukhoz 34 millió forintot használtak fel.
„Ezt a teljesítményt még értékesebbé teszi, hogy a 2011 elején közel 12 százalékos munkanélküliségi rátát mára 8,2 százalékra sikerült leszorítani, úgy, hogy a közmunka szerepe a térségben nem meghatározó. Komárom-Esztergom megye az ország egyik legkisebb megyéjeként olyan versenytársakkal szemben tartja a helyzetét, mint Győr vagy Budapest” - tette hozzá a kormánymegbízott.
A "Fiatalok Európája 2013" elnevezésű állásbörzén a szakmát tanuló végzős diákok és a regisztrált pályakezdő álláskeresők információkat szerezhettek a térség állás- és képzési lehetőségeiről, megismerhették a munkaadók elvárásait, megtanulhatták az álláskeresési technikákat.
A rendezvényen előadást tartott az Audi személyügyekért felelős képviselője, a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyettese és az egyes területek gyakorlati szakemberei adtak át információkat a diákoknak az önéletrajzírásról, a testbeszédről, az állásinterjúkon előforduló helyzetekről, a nyelvvizsgáztatás módszeréről.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.