Hírek
2015. Június 28. 17:45, vasárnap |
Helyi
Forrás: Sajtóközlemény
Felavatták a szentgyörgymezői új játszóteret és street workout pályát

Szombattól hivatalosan is birtokukba vehették a fiatalok a szentgyörgymezői játszóteret és street workout pályát. Sajtóközlemény.
"Büszke és boldog vagyok egyben, hogy városszerte az ottanihoz hasonló új, biztonságos játszóparkok épülnek, és kiváltképpen örülök neki, hogy itt, Szentgyörgymezőn a játszótér mellett egy kültéri edzőpálya is elkészülhetett.
Az idei költségvetés tervezésekor képviselőtársaimmal együtt számos lehetőséget felvázoltunk a tekintetben, hogy honnan kellene elkezdenünk Esztergom újraépítését. Azt láttuk, és látjuk most is, hogy ezer és ezer heg éktelenkedik ezeréves városunkon, és nagyon sok idő kell ahhoz, hogy ismét a megérdemelt, Szent István városához méltó állapotba kerüljön Esztergom. Sok idő, rengeteg munka és kitartás, és roppant türelem, hiszen ahogy minden esztergomi, legszívesebben mi is azonnal szeretnénk valamennyi területen pótolni a bántó hiányosságokat.
Mindent egyszerre elvégezni azonban lehetetlen, különösen úgy, hogy még mindig súlyos, örökölt terhekkel küzdünk, így nem marad más, mint egy egységes, hosszú távú koncepció, amelyet azonban maradéktalanul végre is kell hajtani.
S honnan is lehetne elkezdeni egy ilyen nehéz munkát, mint az alapoktól? Hiszen ezen nyugszik majd minden egyéb. S mi más is lehetne egy fejlődő, gyarapodó város legszilárdabb alapja, mint a jövő nemzedéke, a gyermekek és fiatalok, akik remélhetőleg egyszer majd folytatják azt a munkát, amelyet elkezdtünk.
Ezért döntöttünk úgy, hogy haladéktalanul pótoljuk azokat a bántó hiányosságokat, amelyekkel mindenki szembesülhetett az elavult, vagy tönkrement játszótereken, legyen szó az óvodák és iskolák játszóparkjairól, vagy köztéri parkokról.
Az önkormányzat összesen 170 millió forintot biztosított arra, hogy városszerte több mint egy tucat játszótér épüljön újjá, illetve emellett új terek is szülessenek, mint például Szentgyörgymezőn.
Bízom benne, hogy mind az új játszótér, mind pedig az új kültéri edzőpálya nagyon sok fiatal számára jelent egy biztonságos szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget, remélem, minél többen és minél többször fogják majd használni ezeket az eszközöket.
Azt hiszem, hogy gyermekeink boldogsága és biztonsága a legtöbb, amit kaphatunk, s remélem, hogy ezekre az alapokra építve Önökkel és a jövő generációival közösen egy boldog, biztonságos, fejlődő Esztergomot tudunk építeni" - mondta az avató kapcsán Romanek Etelka polgármester.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.