Hírek
2017. Október 18. 11:51, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/sportcsarnok - fotó: illusztráció
Félidőben a kispályás bajnokság - Így áll a tabella!

Befejeződtek a 26. Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság őszi fordulói a Pézsa Tibor Sportcsarnok szervezésében.
Ebben az évben nyolc csapat küzd a végső helyezésekért. Négy esztergomi csapat mellett van pilismaróti, dorogi, nyergesi és lábatlani gárda.
Némi meglepetést jelent a tavalyi bajnok Time Gate Cafe viszonylag gyengébb szereplése, hiszen most féltávnál csupán a 4. helyen szerénykednek. A Györgykő és a Forest külön versenyt vív a bajnoki címért, amiről persze nem mondott le az igen egységes Futballtanszék sem.
Mind a három csapatban sok fiatal, ügyes játékos szerepel, nehéz ezért pontosan megjósolni a végeredményt.
Külön kell szólni az Ital FC-ről, amely a játékosállományhoz mérten kevés pontot szerzett, így az 5. helyük nagy csalódás. Várható tőlük egy jobb és eredményesebb tavaszi szereplés.
A többi csapat is minden dicséretet megérdemel, minden mérkőzésen nagy szível küzdenek a jó eredményért.
A tavaly átadott Csari melletti salakos pálya remek helyszíne a bajnokságnak.
Az összes mérkőzést Kronavetter János vezette, szinte hiba nélkül. Az egész bajnokságot jellemezte a sportszerűség! Kiállítás nagyon kevés volt, cirkusz egy sem és mérkőzés sem maradt el, ez örvendetes tény – közölték a szervezők.
A csapatok télen folytatják, január 14-én vasárnap egy kupával, majd márciustól folytatódik a bajnokság a tavaszi fordulókkal.
GÓLLÖVŐK
HAVASI BALÁZS (FUTBALLTANSZÉK) 9 GÓL
HAJNAL ROBI (GYÖRGYKŐ) 8 GÓL
NAGY ATTILA (FOREST) 8 GÓL
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.