Hírek
2018. November 13. 10:11, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Fényes nappal a szomszédok szeme láttára lopott hűtőt
Lopás vétsége miatt nyújtott be vádiratot az Esztergomi Járási Ügyészség egy tokodaltárói férfival szemben, aki fényes nappal, a szomszédok szeme előtt lopott el egy hűtőt.
A vádlott márciusban egy kétkerekű kézikocsival megjelent egy tokodaltárói, kerítéssel körbekerített háznál azért, hogy a kapuval zárt elülső udvaron lévő, két sértett közös tulajdonában lévő, 12 éves, 20 ezer értékű hűtőt jogtalanul eltulajdonítsa.
A vádlott az utcán tartózkodó szomszédoknak valótlanul azt állította, hogy a tulajdonos megengedte neki azt, hogy elvigye a hűtőt a ház udvaráról - tájékoztatott erről az ügyészség.
Ezt követően a vádlott a bezárt kerítéskaput felemelte, így azt a zsanérokról leemelte, majd bement az udvarra, ahol a sértettek tulajdonát képező hűtőt a magával vitt kézikocsira tette, majd azzal elhagyta az ingatlant, így azt jogtalanul eltulajdonította.
A vádlott a lakóhelyén a garázsában szétszedte a hűtőgépet, annak motorját 1000 forintért eladta ismeretlen személynek, míg a maradék fémhulladékot hulladékátvevő telephelyen adta le.
Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben a büntetett előéletű vádlottat végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint 20 ezer forint összegű vagyonelkobzásra ítélje.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
