Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2015. Szeptember 30. 11:25, szerda | Helyi
Forrás: sajtóközlemény

Fiatalok Európája Tatabányán

Fiatalok Európája Tatabányán

Negyven kiállító és ezernél több érdeklődő diák részvételével szervezett karrier- és információs börzét kedden a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányán Fiatalok Európája címmel a Vértes Agorájában.

Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott köszöntőjében elmondta, hogy a mostani az évek során a negyedik hasonló rendezvény. Amikor az országban elsőként 2012-ben itt, Komárom-Esztergom megyében megszervezték a Fiatalok Európáját, a rendezvény sikerét látva már lehetett tudni, hogy a következő években is lesz folytatás és értékes hagyomány teremtődött.

A kormánymegbízott kiemelte, a karrier- és információs börzét felkereső diákoknak és az álláskeresőknek alternatívát kívánnak mutatni, hogy megyénkben is lehet olyan munkát találni, mely kiteljesítheti az életüket és biztos megélhetést nyújt.

A rendezvényen bemutatkoztak a megye meghatározó munkáltatói, nyelviskolák, valamint állásközvetítő cégek. A diákok információkat kaphattak az önéletrajz írásról, részt vehettek próba-állásinterjún, pszichológiai és munkajogi tanácsadáson, kitölthettek KRESZ-teszteket, valamint pályaorientációs tanácsadást vehettek igénybe.

Az információs nap amellett, hogy pályakezdő fiatalok számára kívánt elhelyezkedési segítséget nyújtani, szakmai programokat is kínált a közoktatásban dolgozó, illetve azzal kapcsolatba kerülő szakemberek számára.

Dr. Szerencsés László, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szakmai fórum megnyitójában szólt arról, hogy a kamara 2011 óta kiemelten foglalkozik a pályaorientációval. Elmondta, hogy örömmel támogatták a rendezvény megszervezését, hiszen a szervezet szakképzésben betöltött szerepe egybevág a Kormányhivatal foglalkoztatási szakembereinek törekvéseivel. A kamara többek között 360 diák eljutását segítette a rendezvényre, a megye különböző iskoláiból.

A szakmai fórum nyitóelőadását Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkár tartotta. Pályaorientáció a köznevelésben című előadásában kiemelte, a tevékenységek tudatos szervezésével folyamatosan lehetővé kell tenni, hogy a tanulók felfedezhessék belső értékeiket és kipróbálhassák, mire képesek.

Az államtitkár hangsúlyozta, a pályaválasztás irányításának előkészítésére ad támpontokat a reális önismeret és a pozitív énkép kialakítása, a közösségi feladatok vállalása és az együttműködési képesség fejlesztése.

Ezt követően Nemzetgazdasági Minisztérium koordinátora Temesszentandrási Judit tartott előadást a Ifjúsági Garancia Programról, Berczellyné Nagy Marianna főigazgató bemutatta a Tatabányai Szakképzési Centrumot, majd a dinamikusan fejlődő, gumiabroncsot gyártó Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. adott tájékoztatást a vállalatról.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.