Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2016. Március 16. 06:55, szerda | Helyi
Forrás: sajtóközlemény

Főhajtás a márciusi ifjak előtt Esztergomban

Főhajtás a márciusi ifjak előtt Esztergomban

Főhajtás a márciusi ifjak előtt Esztergomban

Prokopp Mária díszpolgári címet, Simon Tibor Pro Urbe-díjat kapott az idei március 15-ei esztergomi ünnepségen. A 168 évvel ezelőtti forradalmi eseményekre a Szent Imre iskola dísztermében, a Széchenyi téri Bottyán-palota előtt, majd a hagyományos emlékmenet után a szentgyörgymezői Honvédtemetőben emlékeztek az esztergomiak.

Az esztergomi Babits Mihály Általános Iskola diákjainak látványos, a színpadi mozgásra és a klasszikus prózai és lírai elemek felvonultatására épülő műsorával indult a március 15-ei ünnepség a Szent Imre iskola dísztermében. Romanek Etelka polgármester mellett a meghívott vendégek között foglalt helyet Anita Hickersberger, az Osztrák Köztársaság nagykövetségének konzul asszonya és Szabó Eugen, Párkány polgármestere, de az ünnepség részt vett a képviselő-testület, valamint a város intézményeinek és számos szervezetének vezetője, képviselője, és sok magánszemély is.


Az emlékező közönséget köszöntve többek között arra hívtam fel a figyelmet, hogy 1848. március 15-én a költő hívó szavát valóra váltva a nemzet talpra állt és büszkén felemelte a fejét és, hogy ennek a büszkeségnek a mai megemlékezőknek a szívében is helye kell legyen.
Elmondott gondolataimban kihangsúlyoztam, hogy a szabadságáért harcoló akkori és a mai magyar emberek számára fontos, hogy ezt a szabadságharcot ne terhelje belső viszály, de támogassa összefogás, alázat és hit és formálják kiemelkedő személyek, akik példamutató, értékeket felmutató szellemi vezetői kisebb-nagyobb közösségeinknek.

Évek óta tartó hagyomány, hogy március 15-én adja Esztergom a legmagasabb elismeréseket az arra méltóknak. 2016-ban ezúttal a város szellemi és erkölcsi értékeinek gyarapításáért végzett kimagasló és elévülhetetlen érdemeiért, valamint Esztergom ismertségét is növelő országosan és nemzetközi szinten is nagyra becsült tudományos kutató- és pedagógiai munkásságának elismeréseként Esztergom díszpolgára címet adományozza professzor doktor Prokopp Mária részére, és Esztergom kulturális, közoktatási és közéletében több évtizeden át végzett kimagasló tevékenysége, városunkban a rendszerváltás zökkenőmentes lebonyolítása, valamint a Suzuki-gyár Esztergomba telepítésében való meghatározó szerepének elismeréseként adományozza a város a Pro Urbe Esztergomért – díjat Simon Tibornak.



A kitüntetések átadása mellett ugyancsak szívet melengető percek voltak az elismertek életútja és munkássága méltatásának, melyet Prokopp Mária esetében az egykori tanítvány Kontsek Ildikó, a Keresztény Múzeum igazgatója, Simon Tibor esetében pedig Meszes Balázs, az idegenforgalmi- és Kulturális Bizottság elnöke tett meg.

Ezután a Honvéd-temetőbe tartó ünnepi menet huszárai a képviselő-testület tagjaitól ünnepélyesen átvették a csapatzászlókat, majd az 1848 március 15-ei ünnepség a Széchenyi téren folytatódott, ahol a szentgyörgymezői emlékhelyre indulókat fanfár és forradalmi témájú szavalat buzdította.

A Honvédtemetőbe a Kis-Duna sétánytól a Vízivároson, valamint a Dózsa György téren át vezetett az út, ahová a menethez a város apraja-nagyja, illetve a már említett városi intézmények, szervezetek képviselői mellett az egyházak papjai, lelkészei is csatlakoztak. A Honvéd-temetőben tartott tábori mise megemlékezésen az esztergomi megemlékezőkhöz csatlakozott Völner Pál országgyűlési képviselő is. A temetőben a hagyományoknak megfelelően az egyházak képviselői mondtak imádságot az 1848-as forradalom és szabadságharc e helyen eltemetett katonái sírjainál, illetve az itt található, fő helyen álló katonai síremlékeknél koszorúztak a város és a térség vezetői, a meghívott vendégek, a helyi társadalmi szervezetek vezetői, képviselői, valamint az esztergomi intézmények, civil csoportok emberei.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.