Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2018. Június 27. 10:44, szerda | Belföld
Forrás: mti

Kíváncsiságból mérgezte kollégáit egy pécsi ápolónő – Vádat emeltek ellene

Kíváncsiságból mérgezte kollégáit egy pécsi ápolónő – Vádat emeltek ellene

Könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ápolónő ellen, aki mintegy egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

A vádlott 2015 novemberétől ápolónőként dolgozott a pécsi idegsebészeti klinikán, ahol 2016 tavaszától kezdődően pszichiátriai gyógyszereket tett kollégái kávéjába, illetve ivóvizébe azért, hogy „kipróbálja és megtudja, hogy annak milyen hatása lesz” – áll a Baranya Megyei Főügyészség közleményében.

A nővér mindezt heti rendszerességgel, hetente akár több alkalommal is megtette, és ezzel – az ügyészség megfogalmazása szerint – „egészségsértést” okozott kollégáinak.

Az általa adagolt szerek hatására feszültség, fáradékonyság, álmosság, izomgörcsök, valamint pánikszerű rosszullétek alakultak ki. A tünetek csak órákon, illetve néhány napon belül szűntek meg.

Az ápolónő beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni.

Mivel a gyógyszerek okozta rosszullétek nyolc napon belül elmúltak, így a vádlott cselekménye könnyű testi sértésnek minősül, amiért két év szabadságvesztés szabható ki - írta az ügyészség.

A baranyai megyeszékhely klinikáit fenntartó Pécsi Tudományegyetem (PTE) az esetről tavaly júniusban az MTI-vel azt közölte, hogy a gyógyító intézmény neurorehabilitációs osztályán korábban több váratlan rosszullét történt a dolgozóknál.

Az intézmény és az érintett egység vezetése vizsgálatot indított, amelynek eredményeképpen a klinika elnöke feljelentést tett.

„A hatóság gyors és hatékony nyomozómunkájának, valamint a klinikai vezetők és munkatársak segítőkész együttműködésének köszönhetően napokon belül elfogták a gyanúsítottat, aki feltételezhetően tudatmódosító szereket csempészett munkatársai italába, ezzel előidézve rosszullétüket” – tájékoztattak korábban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

A Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben

Megkezdjük a valaha volt legnagyobb, legerősebb európai parlamenti kampány második szakaszát, a Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben