Hírek
2013. Március 25. 08:53, hétfő |
Helyi
Forrás: Városházi információ
Folytatódik a Tegyünk együtt Esztergomért fórumsorozat

Folytatódik a Tegyük együtt Esztergomért – fórumsorozat ma Esztergomban a Déli városrészben, a Töltés utcában. Múlt héten Kertvárosban, Búbánatvölgyben és Pilisszentléleken már volt találkozó.
Városházi információk szerint nagy érdeklődés mellett zajlott le múlt szerdán a „Tegyük Együtt Gyere, Ülj Közénk!” elnevezésű lakossági fórumsorozat nyitórendezvénye az Esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban. A 18 órakor kezdődő rendezvényen szép számmal jelentek meg a környék lakói, hogy észrevételeikkel, ötleteikkel segítsék a településrész mindennapjait. Szó esett a fórumon a köztisztaságról, szemétszállításról, a Sándor-majorról, a Palatinus tó környékéről, a „Féja” összevonásáról, valamint az ott élők helyzetét megnehezítő helyijárat hiányáról és a kis ABC megszűnéséről is. A jelenlévők konstruktív javaslatokat tettek a helyzet megoldására, amelyeket szándékuk szerint nyomon követnek majd, valamint elhatározták, hogy felkérik választott képviselőiket a kertvárosiak érdekeinek aktívabb képviseletére.
Múlt csütörtökön Búbánatban a Duna közelsége miatt az árvízvédelemről, a belvíz és csatorna gondokról, valamint a LIMES világörökségi jelölés lehetséges hatásairól esett szó. A területen élők már megvalósítottak több olyan dolgot, amit csak közös összefogással tudtak elérni, mint például a horgásztó körüli takarítás, főzéssel összekötött beszélgetések, vagy az útjavítás. Most a völgy közbiztonságának fokozására dolgoznak ki terveket.
Pénteken Pilisszentléleken az önfenntartó település megvalósításának forgatókönyvét, a pilisi szlovák falvak új együttműködési formáit ismerhették meg az érdeklődők, de a fűrészkert létrehozása és a csapadékvíz elvezetése is fókuszba került.
A március 20. és április 10. között városrészenként megrendezendő fórumok célja, hogy önkormányzat szűkös anyagi keretei között a legszükségesebb felújításokat, közterületi javításokat, közfeladatokat a lakosság segítségével el tudja végezni az önkormányzat. Jövőre befejeződik a felhalmozott számlatartozások visszafizetése, és amit most az adósság rendezésére költ Esztergom, azt utána fejlesztésre, a közösség gyarapodására fordíthatja a város.
Következő időpontok (18 órakor kezdődnek):
Március 25. Déli városrész - Mi házunk (Töltés utca)
Március 27. Bánom, Béke tér - Márta Panzió
Április 3. Szentgyörgymező – Olvasókör
Április 4. Schweidel út, Vasútállomás - Eldorado kávézó
Április 10. Aranyhegy, Belváros – Kultúrmozgó (volt Technika háza)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.