Hírek
2019. November 22. 07:20, péntek |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu - illusztráció: pixabay
Gipszelt kézzel támadt diákokra a visszaeső férfi

Vádat emeltek egy többszörös visszaeső férfi ellen, aki diákokra támadt és egyiküket bántalmazta tavasszal.
Az Esztergomi Járási Ügyészség a garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki március 18-án 13 óra körül Esztergomban a Jókai utcában gyalogolt a Széchenyi tér irányába élettársával, amikor velük szembe, az Árok utca irányába közlekedett a sértett és osztálytársa, akik ekkor jöttek ki a közeli gimnáziumból – közölte az ügyészség.
A vádlott jobb kezén egy korábbi sérülése miatt gipszkötés volt. Miután a vádlott és élettársa elhaladtak a diákok mellett, néhány méterrel távolabbról a vádlott utánuk ordított, őket indulatosan „mit képzeltek?” kérdéssel számon kérte, majd visszafelé indult feléjük.
Miután odaért hozzájuk és élettársa utasítása alapján számon kérte a diákokat, amiatt, hogy nő elmondása szerint a sértett korábban több alkalommal cigarettát kért tőle, aki nem adott neki, ezért őt a sértett megkergette.
A vádlott a választ meg sem várva a diákot háromszor a gipszkötéses jobb kezével megütötte, az ütések a sértett arcának bal fül alatti részét és nyakának bal oldali részét találták el. A gimnazista 8 napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülést szenvedett az arca bal oldalán, amely miatt kérte az elkövető megbüntetését.
Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy amennyiben a többszörös visszaeső vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, úgy őt a bíróság 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélje.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.