Hírek
2023. Október 03. 16:29, kedd |
Helyi
Forrás: dorogimedence.hu
Gyárlátogatást tartottak a dorogi Richterben
A múlt héten gyárlátogatásra invitálták a dorogi képviselő-testület tagjait, a városi intézmények vezetőit, a helyi civil szervezetek képviselőit, valamint a regionális média képviselőit.
A Richter Gedeon Nyrt. Dorogi Fióktelepén a vállalat és a gyáregység részéről Garai Zoltán főmérnök, dr. Demeter Ádám hatóanyag-gyártási igazgató-helyettes, Kontárné Kozár Ágota, a környezetvédelmi és biztonságtechnikai osztály vezetője, illetve Kárpáti Zoltán a PR-és kormányzati kapcsolatok osztályának munkatársa, míg a város részéről dr. Tittmann János polgármester köszöntötte a mintegy negyven főből álló delegációt.

A séta az egyes portától indult, és a gyár területén keresztül egészen a kettes portáig tartott. Az első állomáson Garai Zoltán megmutatta, hogy egykor hol álltak a B12 gyártásához szükséges építmények. Elmondta, hogy ez a tevékenységük már 2006-ban megszűnt, így az épületek elbontása után azóta a területet parkosították. A résztvevőknek bemutatták továbbá az új tartályparkot, valamint a gyártóüzemeket.

A gyár saját tűzoltóbázisa előtt Szegvári József a létesítményi tűzoltóság tagja bemutatta a jól felszerelt járműparkot, valamint az általuk használt modern eszközöket. Kiemelte, hogy mindenkinek saját, a kor követelményeinek megfelelő professzionális védőfelszerelése és légzésvédő állarca van.

Kozár Ágota a létesítményi, azaz a gyár saját tűzoltósága előtt visszaemlékezett a két héttel ezelőtti tűzesetre. Megjegyezte, hogy a dorogi tűzoltók felkészültségének és gyorsaságának köszönhetően mindössze tizennégy percig tartott, míg a riasztástól számítva szakszerűen eloltották a lángokat az egyik üzem tetején. Hozzátette, hogy a MoLaRi rendszer azért nem kapcsolt be, mert a lakosságot nem érintette semmi, ezért teendője nem volt. Az egyik üzem tetején az elektromos kábelek és a szigetelés égett, vegyi anyaggal kapcsolatos tűz nem keletkezett. Kiemelte az is, hogy a MoLaRi rendszert a katasztrófavédelem működteti.

A résztvevők a tűzoltóság után láthatták azt is, hogy elkezdődött egy új labor építése. Végezetül a vállalat vezetői a rendezvényházban, egy prezentáció keretén belül mutatták be a Richter, mint magyarországi irányítású nemzetközi vállalat töretlen fejlődését, terveit, valamint a dorogi gyár működését, további fejlesztési elképzeléseit.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
