Városlista
2019. július 18, csütörtök - Frigyes

Hírek

2017. November 14. 09:10, kedd | Helyi
Forrás: közlemény

Hagelmayer emlékünnep a Balassa iskolában - FOTÓKKAL

Hagelmayer emlékünnep a Balassa iskolában - FOTÓKKAL

November 11-én fél háromkor kezdődött a több évre visszatekintő Hagelmayer István emlékünnepség Esztergomban a Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Hagelmayer-termében.

Az Állami Számvevőszék egykori elnöke az iskola jogelődjében érettségizett 1953-ban, és november 7-én lett volna 84 éves.

A rendezvényre minden évben meghívják a családtagokat, az osztályfőnököt, osztálytársakat valamint az iskola jelenlegi és egykori vezetőségét, tanárait is.

Az ünnepség megkezdéseként Mester Bence 9/C osztályos tanuló köszöntötte a megjelenteket, majd a jelenlevők közösen elénekelték a Himnuszt. Ezt követően felkérte Kondrád Gábor igazgatóhelyettest köszöntő beszédének megtartására.

Kondrád Gábor köszöntötte a jelenlevőket a Tatabányai Szakképzési Centrum szakmai főigazgató helyettese, Meszes Balázs és az iskola igazgatója, Szepesi Márta nevében is. Elmondta, hogy a rendezvény egészen 2011-ig nyúlik vissza, az iskola centenáriumi ünnepségsorozatáig valamint hogy ez már a 64. osztálytalálkozó. Majd Meszes Balázs sorait tolmácsolta.

Ezt követte a Császár Renáta tanárnő által szervezett műsor, melyet Molnár Bence 9/C osztályos tanuló szavalata nyitott, aki Balassa: Egy katonaének című versét adta elő.

Majd Szendi József, egykori osztálytárs köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a 29 fős osztályból nyolcan élnek még, közülük négy betegség miatt maradt távol, csakúgy, mint az osztályfőnök. Röviden ismertette az ünnepelt pályafutását az egyetem elvégzésétől a Számvevőszék elnöki pozíciójáig, melyről betegsége miatt kényszerült lemondani. Elmondta, hogy az ötvenedik érettségi találkozó óta minden évben találkoznak. Egyben megköszönte az iskola vezetésének és tanári karának az emléktábla állítást és teremavatást valamint az évente megszervezett ünnepséget.

A beszédet a Kék Virág dala követte, Bősz Hanga (12/C) és Sárközi Gyöngyi (11/KK) előadásában.

Majd egy diasorral emlékeztek meg a Számvevőszék egykori első emberéről.

Lőrincz Alex 9/C osztályos diák tanuló szavalata következett, aki Horváth István: Tornyot raktam című művét adta elő. Majd Máté Péter: Azért vannak a jó barátok című dala következett.

Az ünnepi műsor az emléktábla megkoszorúzásával ért véget. Az iskola részéről Kondrád Gábor, a családtagok és az osztálytársak képviseletében Hagelmayer Istvánné és Szendi József helyezték el a koszorúkat, a Szózat elhangzása előtt.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Július 18. 14:08, csütörtök | Helyi

Vitorlázórepülős rekordot ért el az esztergomi pilótanő

Új országos rekordot ért el az Aero Club Esztergom pilótája, Szilágyi Márta a minap.

2019. Július 18. 07:56, csütörtök | Helyi

Újra egy csomó droggal bukott le egy visszaeső esztergomi férfi

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy olyan, letartóztatásban lévő esztergomi férfival szemben, aki korábban ugyanezért már ült.

2019. Július 18. 07:45, csütörtök | Helyi

Szalagkorlátnak csapódott egy autó Lábatlannál

Szalagkorlátnak ütközött egy kocsi a 10-es főút 57-es kilométerszelvényénél, Lábatlan térségében szerda este.