Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2016. November 10. 07:37, csütörtök | Helyi
Forrás: InfoEsztergom.hu

Hagelmayer-megemlékezést tartottak a Balassában

Hagelmayer-megemlékezést tartottak a Balassában

November 9-én, 14:30 kezdettel zajlott le a már hagyományosnak számító Hagelmayer emlékünnep Esztergomban, melynek keretében Dr. Hagelmayer Istvánra,

az Állami Számvevőszék első elnökére emlékeztek egykori középiskolájának jogutódja a Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. A rendezvényre az intézmény Hagelmayer-termében került sor.

Az eseményre a hagyományokhoz híven meghívták a 63. érettségi évfordulóját ünneplő osztályt valamint az osztályfőnököt, Prohászka Marcellt is. Ő sajnos betegsége miatt nem tudott jelen lenni.

A megemlékezés szervezője - mint minden évben - Császár Renáta tanárnő volt.

Az ünnepség megkezdéseként Pataki Attila 9/A osztályos tanuló köszöntötte a megjelenteket. Beszédében megemlítette, hogy az ünnepelt november 7-én lenne 83 éves.

A Himnuszt követően felkérte Szepesi Mártát, az iskola igazgatóját köszöntő beszédének megtartására. Az igazgatónő ismertette Hagelmayer életútjának főbb állomásait, kiemelve, hogy az iskola jogelőd intézményében tanult az ünnepelt.

Az iskola diákjai Petőfi Sándor: Szeptember végén című versének közös előadásával emelték az ünnepség fényét.

Majd a volt osztály tanulói képviseletében Szendy József tolmácsolta a távol levő osztályfőnök üzenetét, felolvasva két tanítványának levelét.

Egy diasorozattal is megemlékeztek az ünnepeltről, mely után az iskolaigazgató elhelyezte az intézmény koszorúját az emléktáblán. Ezt követően Szendy József az osztály és Hagelmayer Istvánné a család képviseletében koszorúzott.

Az ünnepséget Chmela Károly 11/A osztályos tanuló szavalata (Reviczky Gyula: Magamról) és a Szózat zárta.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.