Hírek
2012. November 01. 08:10, csütörtök |
Helyi
Forrás: KEMRFK
Halottak napján a tolvajok nem pihennek

Mindenszentek és a Halottak napján a temetők környékén megszaporodhat a gépjármű-feltörések száma, de egy kis odafigyeléssel, elővigyázatossággal ezek a bűncselekmények megelőzhetők.
A gépjárműlopások, illetve a gépjárművekből történő lopások, a bűncselekmények nagy százalékát teszik ki, ezért fontos, hogy a jármű ajtaját, az ablakokat, és a napfénytetőt mindig zárják le, mielőtt az autót elhagyják, még akkor is, ha rövid időre távoznak.
Az indító kulcsot tartsák maguknál, hogy azt ne tudja illetéktelen megszerezni. Amennyiben lehetőségük van rá, parkoljanak arra kijelölt őrzött parkolóban. Az esti órákban pedig olyan helyet válasszanak, ahol jó a közvilágítás, illetőleg a parkolóhely belátható és forgalmas. Mielőtt elindulnak a járművel, győződjenek meg arról, hogy a jármű zárszerkezete és az ablakok érintetlenek, mert az azokon látható sérülések feltörésre, vagy annak kísérletére utalhatnak. Lehetőség szerint alkalmazzanak mechanikai és elektronikus vagyonvédelmi biztonsági rendszereket, eszközöket, melyek beszerelését szakműhelyben végeztessék el.
Amennyiben észlelték, hogy feltörték, vagy ellopták járművüket, mielőtt bármihez hozzáérnének, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget a mobiltelefonról is ingyenesen hívható 107, vagy 112-es segélyhívó-számokon. A bűncselekmény helyszínét ne változtassák meg! Ennek célja, hogy eredeti állapotban megőrizzék a helyszínen lévő nyomokat, amíg azok rögzítése meg nem történik. Ha a helyszín megváltoztatása elkerülhetetlen volt (pl.: elsősegélynyújtás, közveszély elhárítás stb.), azt a kiérkező rendőrjárőrnek, a helyszíni szemle bizottság vezetőjének jelezni kell.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.