Hírek
2019. Október 10. 17:28, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Hárman kiraboltak két férfit Esztergomban
Őrizetbe vette a két férfi és egy női gyanúsítottat a rendőrség szerdán.
Két férfi ismerkedett össze egy háromfős társasággal egy esztergomi vendéglátóhelyen október 8-án este. Záróra után átmentek egy másik italkimérő helyre, ahol szintén együtt italoztak. Innen a sértettek október 9-én 1 óra 30 perc körül elindultak egy közeli szállóra - közölte a rendőrség.
Kitérve arra, hogy a korábban megismert nő utolérte őket a Lázár Vilmos utcában és szexuális szolgáltatást kínált fel a férfiaknak. Pár perc elteltével a nő két társa is csatlakozott hozzájuk. A 32 éves T. Ferenc és a 21 éves Sz. Mihály szóváltásba került a két férfival, akikkel dulakodni kezdtek.
A három elkövető a földre szorította a sértetteket és egyiküktől elvették a mobiltelefonját, másikuktól pedig a pénzét, majd elmenekültek a helyszínről. Az esztergomi rendőrök amint tudomást szereztek a bűncselekményről, elkezdték az elkövetők felkutatását.
Azonosították és még aznap délelőtt elfogták, majd előállították mind a három személyt.
Ellenük csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt indítottak büntetőeljárást. Sz. Mihálynál megtalálták a sértett mobiltelefonját, amit még aznap visszaadtak a tulajdonosának. A rendőrség G. Anitát, T. Ferencet és Sz. Mihályt őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy az Esztergomi Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatásukra.
A rendőrség által közölt fotó a mobil visszaadásáról

Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
2025. Október 02. 11:19, csütörtök | Helyi
Idén először mentor-rezidens párosok is indulhatnak a Richter Érdemérem Díj háziorvosi pályázatán
2025. Szeptember 30. 21:34, kedd | Helyi
Richter TETT Természettudományos Nap Dorogon
A Richter TETT Természettudományos Nap szeptember 25-én Dorogra is eljutott, melynek keretében közel 200 tanuló tíz turnusban vett részt programokon a művelődési házban.
