Hírek
2013. Május 14. 11:11, kedd |
Helyi
Forrás: Koller József/lvp
Hátrányból nagyarányú Vitéz-siker

Hátrányból fordított még az első félidőben, majd a második játékrészben fölényes különbségű diadalt ért el az Esztergomi Vitézek csapata a minap a nagyváradi Spartans ellen.
Hosszú utazás után, rekkenő hőségben lépett pályára a Vitézek csapata Nagyváradon a helyi Spartans ellen. A mérkőzés a hazaiak főlényével kezdődött, aminek köszönhetően már 30. percben 9-3-ra vezettek a házigazdák kihasználva sikeres büntetőrúgásaikat. Ezt követően a Vitézek közül Nagy Roland ébredt először és szép céllal mattolta a hazai védelmet. Mivel a jutalomrúgás is sikeres volt, így még a félidő befejezése előtt átvette a vezetést az esztergomi csapat.
A második játékrészt már a Vitéz-sereg uralta és az idén kimagasló játékot nyújtó Suiogán vezérletével, Novák ponterősségeivel már kiválóan játszott a csapat és nyert 41-14-re. A hazaiak nem tudták megakadályozni a Vitézek bónuszpontos győzelmét, ami sorrendben immár a negyedik volt.
Nagyváradi Spartans-Esztergomi Vitézek 14-41 (9-10)
Nagyvárad 150 néző Vezette: Szeidl Tamás
Vitézek: Varga, Marosi, Nagy, Novák, Molnár, Berbesi, Somodi, Koller, Siroki II, Soós, Suiogan, Mészáros, Fehér, Remsik, Volentér. Csere: Illés, Sölösi, Siroki I, Viola, Szeberényi.
Célok: Suiogán 16, Novák 10, Marosi 5, Nagy 5, Remsik 5
Edző: Sölösi László
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
2025. Október 02. 11:19, csütörtök | Helyi
Idén először mentor-rezidens párosok is indulhatnak a Richter Érdemérem Díj háziorvosi pályázatán
2025. Szeptember 30. 21:34, kedd | Helyi
Richter TETT Természettudományos Nap Dorogon
A Richter TETT Természettudományos Nap szeptember 25-én Dorogra is eljutott, melynek keretében közel 200 tanuló tíz turnusban vett részt programokon a művelődési házban.