Hírek
2013. Június 28. 09:51, péntek | Helyi
Hátrányos helyzetűek programjáért - Nyílt levél Tétényi Évának
A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok életkörülményeinek javítását szolgáló helyi esélyegyenlőségi program elkészítésére kérte fel nyílt levélben Tétényi Éva polgármestert a Fidesz-KDNP Képviselőcsoport.
Tisztelt Polgármester Asszony! Mint ismeretes a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok életkörülményeinek javítását szolgáló helyi esélyegyenlőségi program elkészítését az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (továbbiakban: Ebktv.) 31. §-a írja elő a települési önkormányzatok számára.
A települési esélyegyenlőségi programot 2013. június 30-ig kell elkészítenie, illetve a korábbi programot felülvizsgálnia az önkormányzatoknak valamint elfogadnia a képviselő-testületnek. Ezt az öt év időtartamra szóló program ez idáig nem került elfogadásra Városunkban. 2013. július 1. napjától az Ebktv. 31. § (6) bekezdése és 64/A § alapján csak abban az esetben részesülhet Önkormányzatunk uniós, illetve állami támogatásban, ha a hatályos jogszabályoknak megfelel Esélyegyenlőségi Programunk.
A törvény rendelkezése szerint: a helyi esélyegyenlőségi programot a települési önkormányzati köztisztviselők vagy közalkalmazottak készítik el. Képzésüket, a helyi esélyegyenlőségi programok elkészültét és felülvizsgálatát esélyegyenlőségi mentorok segítik. A települési önkormányzati köztisztviselők, közalkalmazottak képzését a Kormány által rendeletben kijelölt szerv végzi.
A települési önkormányzat és azok jogi személyiséggel rendelkező társulása az államháztartás alrendszereiből, az európai uniós forrásokból, illetve a nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb programokból származó, egyedi döntés alapján nyújtott, pályázati úton odaítélt támogatásban csak akkor részesülhet, ha a társulást alkotó települési önkormányzatok mindegyike az e törvény rendelkezéseinek megfelelő, hatályos helyi esélyegyenlőségi programmal rendelkezik.
A rendelkezés végrehajtására 2012.06.05-től lett volna lehetősége a Polgármesteri Hivatalnak. Annak érdekében, hogy városunkban megszűnjön ez az állapot, kérjük polgármester asszonyt, hogy gondoskodjon a program haladéktalan elkészítéséről (a jogszabályi előírások szerint) és hívjon össze testületi ülést július 1-ig.
Konstruktív együttműködésére számítva:
Fidesz-KDNP Képviselőcsoportja Esztergom
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
