Hírek
2013. Január 15. 07:42, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Havazás - több mint százharminc embert kellett menteni

Több mint százharminc bajbajutotton kellett hétfőn segíteniük a katasztrófavédelem tűzoltóinak, akik ma hajnalban is jó néhány esethez vonultak megyénkben is. A hó és a jég miatt továbbra is óvatosabban közlekedjünk.
Az előzetes összesítések szerint az időjárással kapcsolatban – balesetek és a hideg miatt – hétfőn 133 embert kellett menteniük a katasztrófavédelem tűzoltóegységeinek – mondta Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője kedden az MTI-nek. A meteorológiai előrejelzések szerint kedden inkább a Dunától keletre lévő megyékben várható csapadék, ott is eső valószínű, és csak az Északi-középhegységben lehet néhol havas eső vagy hó.
Országszerte hetven elakadt járművön segített és több mint kétszáz műszaki mentést kellett végrehajtania a katasztrófavédelemnek.
Kedden, kora reggelig már tizenkét műszaki mentésben vettek részt a tűzoltók, főként Vas, Zala, Somogy és Komárom-Esztergom megyében – ismertette a helyettes szóvivő.
Hajdu Márton kiemelte, hogy ahol esett valamilyen csapadék, az ráfagyhatott az útra, ezért mindenkit arra kérnek, hogy figyelmesen és a megszokottnál lassabban vezessen, ha pedig a járműve nincs felkészítve a téli időjárásra, inkább válassza a tömegközlekedést. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az esetleges balesetek miatt kedden is előfordulhatnak torlódások.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre az ónos eső miatt adott ki citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést Somogy, Tolna, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest megyére, valamint a főváros területére. Emellett az ország nyugati felében nyolc megyében a tartós, sűrű köd miatt is figyelmeztetés van érvényben.
A meteorológiai szolgálat a kedd hajnalban az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: napközben számottevő havazás már az Alpokalján és a Kisalföldön sem valószínű. A csapadék egyre inkább a Dunától keletre lévő megyékre korlátozódik, ott is eső valószínű, csak az Északi-középhegységben lehet néhol havas eső vagy hó. Estétől, elsősorban a Dunántúlon, ködre is számítani lehet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.