Hírek
2020. Február 03. 12:10, hétfő |
Belföld
Forrás: mti Fotó: HM
Hazatért minden magyar, aki el akarta hagyni Hupej tartományt
Nyolc olyan magyar állampolgárról tudott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, aki eddig a koronavírus-járvány sújtotta kínai Hupej tartományban tartózkodott, közülük heten jelezték, hogy szeretnének hazatérni,
ők vasárnap este megérkeztek Budapestre - mondta a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Menczer Tamás elmondta, hogy négy európai országgal egyeztettek a magyarok hazaszállításról: Portugáliával, Németországgal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal. Végül az utóbbi ország segítségével tért haza a hét magyar, a repülő vasárnap délután érkezett meg Franciaországba.
Az államtitkár kérdésre elmondta azt is, azért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a francia hazaszállítási akcióhoz, mert számítottak arra, hogy egy nagyobb állam előbb kapja meg a szükséges engedélyeket a kiutaztatáshoz a kínai hatóságoktól. A Magyar Honvédség repülőgépe pedig Franciaországból szállította haza a magyar utasokat.
Menczer Tamás köszönetét fejezte ki a francia külügyminisztériumnak és a kínai hatóságoknak az együttműködésért.
Kitért arra is: az ellenzéki pártok mindenféle felelősség és felelősségérzet nélkül beszélnek "ostobaságokat" az ügyben, miközben a magyar kormány igyekszik segíteni, és megvédeni a magyar emberek biztonságát itthon és külföldön is.
"Az ember azt gondolná, hogy létezik egyfajta nemzeti minimum, aztán mindig kiderül, hogy nem létezik, akár migrációról, akár vírusról, járványról van szó" - fogalmazott. Az államtitkár hozzátette: az ellenzék nem támogatja a kormányt akkor sem, amikor magyar emberek biztonságáról, egészségéről van szó, "ezzel kell együtt élnünk", azonban a kormány az ellenzék nélkül is megtesz mindent a magyar emberekért.
Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte, nem tudnak arról, hogy a vírus jelen lenne Magyarországon, sőt olyan magyar állampolgárról sem a világban, aki elkapta volna a fertőzést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
2026. Január 12. 07:37, hétfő | Belföld
MÁV-csoport: tavaly 179 közösségi közlekedésben dolgozót bántalmaztak
2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben.
2026. Január 12. 07:36, hétfő | Belföld
Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön
Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog.
