Hírek
2018. Szeptember 11. 09:08, kedd |
Helyi
Forrás: Forrás: Városháza/esztergom.hu
Hét fotós is díjat kapott – Október végéig láthatóak csodás képeik!
Hét különböző díjat adtak át a 21. Esztergomi Fotográfiai Biennáléra beküldött pályamunkák legjobbjainak a hétvégi ünnepségen a Rondella Galériában.
Fábián László, esztéta, a biennálé egykori igazgatója, Jász Attila, költő, Maronka Csilla, a művelődési ház igazgatója mellett Romanek Etelka szólt a 21. Esztergomi Fotográfiai Biennálé megnyitójának résztvevőihez, az alkotókhoz és a közönséghez.
A polgármester köszöntőjében egyebek között arra a 40. évvel ezelőtti eseményre is felhívta a hallgatóság figyelmét, amikor Balla András fotográfusnak és társainak köszönhetően útjára indult egy kétévente megrendezendő országos jelentőségű fotóművészeti pályázat és kiállítás, mellyel tovább öregbítették Esztergom hírnevét.

Az ünnepségen többször is a publikum elé lépett Sipos Mihály és Kardos Mária, hogy gyimesi csángó dalokkal tegyék emlékezetessé a kiállításmegnyitót és a díjátadót. Az idei biennálé egyben az összefogás jelképe is lehet akár, hiszen számos intézmény, vállalkozás, szervezet fogott össze, hogy a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotók méltó elismerésben részesüljenek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját Luzsica Fanni, a Magyar Művészeti Akadémia díját megosztva Síró Lajos és Törcsi András kapta. Esztergom város díját A. Fehér Verának adták át. A Magyar Fotóművészek Szövetségének díját Gál András, a Művelődési Ház díját Pilló Ákos kapta. A Magyar Művészeti Akadémia különdíját Fehér János és Dévai Zoltán, a Szent István Strandfürdő díját pedig Márián Gábor részére adományozták.
A kiállítás október végéig két helyszínen, a Rondellában és a vízivárosi Dzsámiban tekinthető meg.

Ezek érdekelhetnek még
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával

