Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2021. Október 23. 05:50, szombat | Helyi

Hétvégére szeretettel…

Hétvégére szeretettel…

Lassabban csordogálnak az egyre hűvösebb napok az egyelőre még káprázatos színekkel hencegő októberben.

Ilyenkor már kevesebb, vagy rövidebb szabadtéri programot szervezünk, több idő jut másra. Kinek mozi, kinek gasztrokaland, kinek koncert, színház, netán kiállítás.

Nekünk, esztergomiaknak nem kis szerencsénk van, hogy épp itt élhetünk. Megannyi természeti csoda közepén trónol a város, mely fölé nagy tömegével súlyosan magasodik a bazilika, és valamivel kevésbé hangsúlyosan, de éppolyan megkerülhetetlenül és szerethetően szépen az esztergomi vár.

Ebben a régi-régi várban, amelyet még Géza fejedelem kezdett el építeni, majd fia Szent István király folytatta a munkálatokat, a ma látható lakóépületek pedig III. Béla idején épültek, és végül Vitéz János érseksége alatt élte virágkorát, szinte el lehet tévedni.

Zegzugos kívül, belül. Ha valaki csak a Vármúzeumot nézi meg, akkor kihagy olyan látnivalókat, amelyekért önmagában is megérné felkaptatni a Duna fölé magasodó Várhegyre.

A pazar kilátás, a Lipót-terasz, az Északi -bástya a Melocco szoborral, vagy Esztergom legrégebbi köztéri szobra a Kuckländer Madonna, a várudvar harangsorai mind hozzátartoznak a várat körül lengő romantikus-misztikus hangulathoz. ... És még nincs vége. A harangok sorát lefelé követve, még a várból kivezető híd tövében egy rövid-szűk bemélyedésben lévő ajtó mögött a vár egykori védművének, a Kapu rondellának vagy más néven a Telegdy-bástyának a belsejébe léphetünk be.

Mint egy titkos barlang, olyan a hely és tele van meglepetésekkel. Hónapról-hónapra változó kiállítások, egyéb rendezvények töltik meg a jellegzetes kör alakú teret, ahol az évszázados falak között hol festőművészek, hol fotósok, vagy más képzőművészeti ágak jeles képviselői állítanak ki.

Most épp egy nagyszerű fotós, Olasz Ágnes mesélő képeit láthatja az, aki október végéig betér a Rondella Galériába. A művész az Emlékszel? címet adta a tárlatnak.

Saját impresszióit sűrítette a képekbe, de úgy, hogy az egyedisége általánossá válik abban a pillanatban, amikor a látogató rápillant, vagy csak elsétál előtte.

Egy idős alak, egy ráncos kéz, fények játéka a lovak szőrén, tiszta színek és lebegés gyermekváráskor… Mindenkinek más jut eszébe róla. A saját életének egy-egy boldog, megható, szomorú vagy különleges mozzanata elevenedik meg, miközben sétál a képek előtt.

Ha a hétvégén már nem egész nap túráznánk, vagy koptatnánk az aszfaltot valahol, akkor ez a kiállítás egy remek, lelket melengető program lehet, akár gyerekekkel is.

"Olasz Ágnes „abból dolgozik, amit maga körül lát. Fotóit saját környezetében készíti, saját életterét, saját élettörténéseit tárja elénk, ami nem lehet mesterkélt, nem lehet megrendezett.

Spontán, egyszeri és megismételhetetlen. Képeinek középpontjában nem csak az emberi életek, sorsok állnak, hanem szívesen fényképezi az őt körülvevő természetet, a benne élő állatokat, növényeket.

Eifert János fotóművész nagyon jól megfogalmazta, hogy az állatfotókon nem csupán szépen ábrázolt lovakat láthatunk, hanem szinte emberi karaktereket, kapcsolatokat, helyzeteket. Sokkal többet mondanak a képek a látványnál, mindegyik fotó mögött ott lebeg az élet egy filozofikus kérdése, amin el lehet gondolkodni. Valóban megszólítanak minket: Emlékszel?”

Olasz Ágnes fotográfus tárlatát az Eurohíd Alapítvány 2021. október 1-jén, nyitotta meg a Rondella Galériában, ahol a hazai fotósvilág egyik kiválósága, Eifert János, Balogh Rudolf-díjas fotóművész mondott megnyitóbeszédet.

A kiállítás október végéig látogatható a Rondella Galéria nyitvatartási idejében:

hétfő: zárva kedd:11:00 – 16:00
szerda: 11:00 – 16:00
csütörtök: 11:00 – 16:00
péntek: 11:00 – 16:00
szombat: 11:00 – 16:00
vasárnap: 11:00 – 16:00

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.