Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2017. Március 19. 05:00, vasárnap | Helyi
Forrás: InfoEsztergom.hu

Idegenforgalmi központot létesítene Esztergom és Párkány – a Duna híres haláról neveznék el

Idegenforgalmi központot létesítene Esztergom és Párkány – a Duna híres haláról neveznék el

Megtartotta idei első felügyelőbizottsági és szenátusi ülését valamint közgyűlését a határon átívelő Ister-Granum Európai Területi Társulás (Ister-Granum EGTC) a minap.

Az eltelt időszak eseményeiről Nagy Péter igazgató számolt be. Az Ister-Granum EGTC igazgatójának beszámolójából kiderült, hogy a csoportosulás a Szlovákia–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Programban kiírt pályázatok közül közvetlenül egy projektben vesz részt. Szó volt arról is, hogy tavaly az EGTC területéről két kerékpárút építésével kapcsolatos projektet nyújtottak be az önkormányzatok.

A projekt, amelyben az Ister-Granum EGTC partnerként vesz részt, közvetlenül Esztergomot és Párkányt érinti. A két város regionális idegenforgalmi központot létesítene, amit a Duna híres haláról, a vizáról neveznének el. Az ezzel kapcsolatos projektdokumentáció kidolgozására Párkány önkormányzata tavaly 30 ezer eurót hagyott jóvá. A Viza Centrum központi irodája Párkányban működne. A turisztikai, művelődési, pihenési és prezentációs célokat szolgáló regionális központ kialakítása 1,4 millió euróba kerülne.

A multifunkciós központban információs irodákat, egy kisebb kongresszusi termet valamint regionális termékeket bemutató kiállító- és üzlethelyiségeket alakítanának ki. Itt működne a helyi turisztikai információs iroda is. A párkányi központban az Ister-Granum a régió kulturális és természeti értékeit, érdekességeit bemutató tárlatot hozna létre. Esztergomban a Korona Szálló épületében alakítanának ki a párkányihoz hasonló központot.

A szálló rekonstrukciója és átépítése 1,3 millió euróba kerülne. Az EGTC idegenforgalmát pozitívan befolyásolná az Eurovelo 6 kerékpárút-hálózat bővítése, melyet Karváról Esztergom, Párkányból Helemba irányába hosszabbítanák meg. A Karva–Esztergom szakaszon a bővítés négy települést (Karva, Muzsla, Ebed és Párkány) érintene.

A 3 millió eurós projekt nemcsak a kerékpárút kiépítésével, hanem a kerékpáros pihenőhelyek kialakításával és információs táblák kihelyezésével is számol. A Párkány–Helemba szakasz kiépítése 1,4 millió euróba kerülne, és három település (Párkány, Garamkövesd és Helemba) kataszterét érintené.

Az út Párkány és Garamkövesd kataszterében a Duna, illetve a Garam töltésén valamint a meglevő közutakon, Garamkövesdtől Helembáig a Duna és a vasúti töltés között vezető harmadrendű úton haladna. Jenei Sarolta, az EGTC új munkatársa bemutatatta a Bethlen Gábor Alap testvértelepülési pályázatát, és felajánlotta a szervezet segítségét a projektek előkészítéséhez és megírásához.

Forrás: Gulyás Zsuzsanna/ujszo.com

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi

BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.