Hírek
2018. Március 01. 04:58, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Idén a Balassa és a dorogi gimi döntőzött a Csabai Lajos kupáért
A Pézsa Tibor Sportcsarnok idén is megemlékezett a legendás testnevelőről és edzőről, a néhai Csabai Lajosról. Középiskolák 11-12 osztályosai küzdöttek meg a minap a Csabai Lajos trófeáért.

Rögtön az „A” jelű kvartettben megszületett az első meglepetés, hiszen a Bottyán iskola, amelyik mindig esélyes a végső győzelemre, csupán 2 pontot szerzett a lehetséges 9-ből, így nem jutott tovább. Dicséretet érdemel a Balassa a 3 győzelméért, de a Kolping is, aki a bronzéremért küzdhetett.
A „B” csoport háromtagú volt, mert a ferences gimnázium csapata hazautazás miatt nem tudott indulni. Ezt a csoportot a Dorogi Zsigmondy nyerte a Dobó előtt, így döntőt vívhatott a Balassával.
Az elődöntőben a jó játékerőt képviselő Dobó alulmaradt a sokkal lelkesebb Kolpinggal szemben, így a Dobó negyedik a Kolping harmadik helyen végzett.
A döntőben talán simábban nyert a dorogi csapat a Balassa ellen, mint azt előzetesen várták volna a szurkolók, de ez semmit nem von le az érdemeikből. Természetesen a Balassa is megérdemli a dicséretet a második helyért.
Az eredményhirdetésen Osvald Zsolt főszervező beszélt Csabai Lajosról, életéről, munkásságáról. Elmondta, hogy még neki is nehéz dolga volna manapság ebben a megváltozott világban, mint testnevelő. Ettől függetlenül még manapság is sok ilyen elhivatott, pedagógusra, edzőre lenne szükség. Hozzátette: vagy talán ma még többre!
Csabai Lajos
(1931-2006)
Ajkán született. Pécsett szerzett tanári diplomát 1953-ban. Játszik Pápán, Ajkán, Pécsen és Esztergomban. Edzői sikereit a MIM Vasasnál, Ajkán, Tapolcán és Keszthelyen éri el. Több országos kitüntetés tulajdonosa. Legendás testnevelő és edző.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
