Hírek
2019. Július 03. 10:44, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Idén is segítik diákok a turistákat Esztergomban

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is diákok segítik az Esztergomba érkező
vendégek tájékozódását a nyári szezonban.
A Pénzügyminisztérium 2019-ben is meghirdeti a Nyári diákmunka programot, melynek összköltsége 3,6 milliárd forint, így mintegy 30 ezer diák kaphat munkalehetőséget.
A program – prevenciós jelleggel – már diákkorban (16-25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok számára) kívánja elősegíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat-szerzés mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A munka révén szerzett korai sikerélmény elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot is.
A program július elsejétől augusztus 31-ig tart, egy-egy hónapos turnusban.
A programhoz Esztergom önkormányzata ismételten csatlakozott. A jelentkező diákok napi hat órában turisztikai információs munkát végeznek a város területén. Tavalyhoz hasonlóan a helyi TDM iroda munkatársaival együttműködve történik a felkészítés. Az iroda négy kiemelt információs standot működtet július 9-től a Mindszenty téren, a Széchenyi téren, a Szent István téren és a vasútállomásnál. A diákok mind magyar-, mind idegen nyelven segítik a hozzájuk forduló turistákat, látják el őket a megfelelő információval, promóciós anyaggal. Esztergom önkormányzata ezzel is szeretne hozzájárulni a városi turizmus fellendítéséhez, kihasználva egyben a kormány által biztosított diákmunka lehetőségét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.