Hírek
2016. December 12. 10:04, hétfő |
Helyi
Forrás: Városháza
Idén is sportszerek kerülnek az esztergomi intézmények karácsonyfái alá
December 9-én, tavalyhoz hasonlóan idén is több száz sportszert adott Esztergom önkormányzata a városban működő oktatási intézményeknek, iskoláknak, óvodáknak.
Bánhidy László alpolgármester és Erős Gábor képviselő, a sportbizottság elnöke köszöntötte a pedagógusokat december 9-én. A városháza nagyterme ezúttal sportszer halmokkal telt meg. Ekkor adta át ugyanis a városvezetés azokat az eszközöket a helyi óvodáknak, iskoláknak, melyeket az intézmények korábban igényeltek az önkormányzattól. A közel másfél millió forint összértékű, mintegy ötvenféle sportszer között volt olyan, amely az alap testneveléshez, és volt, amely az adott intézmény egyéni igényei miatt volt szükség.

A tulajdonképpen fogyóeszköznek értelmezhető sporteszközök átadóján Bánhidy László alpolgármester egyebek mellett arról beszélt a megjelent pedagógusoknak, hogy rendkívüli jelentősége van a testnevelésnek egy olyan korban, amikor a számítógépek és a televízió vonzásában a mai gyerekek rendkívül keveset mozognak.
Erős Gábor képviselő rövid beszédében többek között arról szólt, hogy a következő időszakban állami fenntartásúvá váló esztergomi oktatási intézmények továbbra is számíthatnak az önkormányzat kiemelt figyelmére, támogatására, hiszen ezekben az óvodákban, iskolákban esztergomi gyerekek, Esztergom új nemzedéke tanul.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
