Hírek
2014. Május 23. 08:42, péntek |
Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK
Idős asszony táskáját lopta el a két esztergomi tolvaj - vádemelés

Az utcán tépte ki egy idős asszony kezéből a táskáját két férfi Esztergomban a közelmúltban, az esetet követően azonban hamar elkapták a rendőrök a 20 és 21 éves elkövetőket, akikre most vádemelés vár.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egy 20 és egy 21 éves esztergomi férfi ellen, akik a gyanú szerint február 17-én Esztergomban egy asszony kezéből kitépték a táskáját és elmenekültek vele. A bűncselekményt többen is látták, akik a tettesekről részletes személyleírást adtak a rendőröknek. Az egyenruhások városszerte keresték a két férfit, végül a bűncselekmény elkövetésének helyétől nem messze felfigyeltek két, a kapott személyleírásnak megfelelő fiatal férfira. Egyikük kezében ott volt az eltulajdonított táska. A 20 éves F. Jánost és 21 éves S. Zoltánt előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. F. János elismerte, hogy ő tépte ki a sértett kezéből a táskát és azt is, hogy nem ez volt az első bűncselekmény, amit elkövetett. F. Jánost az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte. S. Zoltán szabadlábon védekezhetett az ellene folyó büntetőeljárás során. Az ügyben a rendőrség a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezte és csütörtökön vádemelési javaslattal élt az Esztergomi Járási Ügyészségen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.