Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2017. Január 20. 10:20, péntek | Helyi
Forrás: közlemény

Idősügyi tanács, költségvetés, óvodák – Napirenden volt Esztergom

Idősügyi tanács, költségvetés, óvodák – Napirenden volt Esztergom

Az idei költségvetés, a Vargyasi kastély, idősügyi tanács létrehozása, az óvodák és bölcsődék nyári nyitva tartása volt egyebek között az első idei képviselő-testületi ülés témája.

A képviselők közül dr. Szerencsés Gergely jelezte előre, hogy egyéb elfoglaltságai miatt várhatóan késni fog az ülésről, amely előtt Romanek Etelka polgármester köszöntötte a Korányi-díjjal kitüntetett Sáfár Ferencet.

Az előzetesen meghirdetett meghívóhoz képest két előterjesztés levéltelével fogadták el a képviselők a napirendi pontokat. Az árvízvédelmi gát koncepciójával, valamint a helyi zaj- és rezgésvédelemről szóló rendelettel kapcsolatban további egyeztetést követően dönthetnek majd a képviselők.
Elsőként Esztergom város településfejlesztési koncepcióját megalapozó, mintegy 500 oldalas tanulmányban megfogalmazott vizsgálata és fejlesztési iránya került napirendre, amelyről végleges döntés az illetékes állami szervezet jóváhagyását követően születhet, figyelembe véve a lakosság részéről az elmúlt időszakban beérkezett kérelmeket és észrevételeket. dr. Alberti Péter módosító indítványt nyújtott be a döntés elhalasztásáról, további egyeztetés lefolytatásáról, munkaértekezlet összehívásáról. A módosító indítvány elfogadta a képviselők többsége, így tovább halasztódik a településfejlesztési koncepció végleges megalkotása.
A módosító indítványt támogatta: dr. Alberti Péter, Eck András, Erős Gábor, Nyíri Attila, Sasvári Viktor, Stámusz Andrea, Sztojka Lajos, Vígh László
A módosító indítványt ellenezte, így a koncepció elfogadását javasolta: Romanek Etelka, Bánhidy László, Tordainé Vida Katalin, Tóth Tamás
Tartózkodott: Juhász István, Meszes Balázs

A testület elé került az idei költségvetés is: korábban több alkalommal tárgyalták a főbb irányszámokat az illetékes bizottságok, elfogadták a fő fejlesztési irányelveket, a részletes költségvetés kidolgozása további egyeztetéseket követően történik majd meg. 2017-ben három jelentősebb jogszabályváltozás lesz hatással az önkormányzati költségvetések megalkotására: a köznevelési intézmények működtetésének átadása, az ehhez kapcsolódó, szolidaritás alapba történő önkormányzati befizetések – Esztergom esetében közel 330 millió forint évente -, valamint a közigazgatási eljárások modernizálását szolgáló úgynevezett ASP (Application Service Provider) rendszer országos bevezetése.
Sasvári Viktor, a Pénzügyi- és Tulajdonosi Bizottság elnöke a bizottság módosító indítványát ismertetve kérte, hogy ne tárgyalja a testület a költségvetést első körben ezen az ülésen, valamint hogy a hivatal 2017. május 31-ig készítse el a vagyonleltár részletes aktualizálását. A testület végül Romanek Etelka polgármester módosító indítványát elfogadva egyhangúan úgy döntött, hogy február 1-én munkaértekezletet tartanak, majd február 2-án, a következő ülésen ismét tárgyalják a költségvetési rendelet tervezetét.

A testület egyhangúan döntött arról, hogy 2 fővel csökkenti a hivatal létszámát - I fő gyepmesteri és 1 fő tetemégető státusz tekintetében – mivel ezen feladatok ellátására 2016-ban az önkormányzat a Bogáncs Kutya és Kisállatotthon Alapítvánnyal kötött szerződést.

Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy létrehozza Esztergom Város Idősek Tanácsát az idősekkel foglalkozó civil, illetve karitatív szervezetek képviselői közül. A Tanács újjáalakulásával az Esztergomban működő, idősekkel foglalkozó szervezetek (pl.: Esztergomi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Kulturális Egyesülete, Magyar Máltai Szeretetszolgálat esztergomi csoportja, Esztergom Belvárosi Plébánia, Szent Anna plébánián belül működő nyugdíjas klub, Szentgyörgymezői Nyugdíjas Klub stb.) munkája összehangoltabbá válik, a helyi döntéseknél a véleményük nagyobb súlyt kap, és ezáltal a helyi ellátó rendszer nyújtotta szolgáltatások minél inkább a valós szükségletekhez igazodnak.
A képviselők közül Vígh László nem támogatta az idősek tanácsának létrehozását Esztergomban, Nyíri Attila képviselő pedig tartózkodott a szavazásnál, a többi jelenlévő képviselő támogatta az előterjesztést.

A képviselők egyhangúan döntöttek az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 2016. II. féléves tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról, valamint az Esztergom Város közigazgatási területén kialakított orvosi és védőnői körzetekről szóló rendelet módosításáról.

Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött a gyermekek napközbeni ellátása intézményi térítési díjának megállapításáról, a feladatellátás költségei 2017-ben 3 százalékkal emelkednek, az áremelés oka, az elvárások és a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében, a szakmai infláció áremelés mértéke, amely 2017. február 1-től 3 százalék.
A képviselők közül Nyíri Attila és Vígh László nemmel szavazott, a többi jelen lévő képviselő elfogadta az előterjesztést.

Az Esztergomi Aranyhegyi Óvoda, az Esztergomi Bánomi Óvoda, az Esztergomi Belvárosi Óvoda, és a Zöld Óvoda intézmények esetében intézményvezetői pályázatot ír ki Esztergom Város Önkormányzata, a képviselők egyhangúan támogatták az előterjesztést, csakúgy, mint az óvodák és bölcsődék nyári nyitva tartását:

2017. június 26-tól 2017. július 23-ig zárva tartó óvodák:
Esztergomi Bánomi Óvoda. Esztergomi Belvárosi Óvoda (Belvárosi Óvoda telephelye: Pilisszentlélek, 2017. június 26-2017. augusztus 6.), Esztergomi Zöld Óvoda
2017. június 26-tól 2017. július 7-ig zárva tartó óvoda:
Esztergomi Honvéd Utcai Óvoda
2017. július 10-től 2017. augusztus 6-ig zárva tartó óvoda:
Esztergomi Erzsébet Királyné Óvoda
2017. július 24-től 2017. augusztus 20-ig zárva tartó óvodák:
Esztergomi Aranyhegyi Óvoda, Esztergomi Kertvárosi Óvoda, Esztergomi Angyalkert Óvoda (Suzukis csoportok is zárva: 2017. augusztus 14-augusztus 27.), Esztergomi Szentgyörgymezei Óvoda
2017. augusztus 7-től 2017. augusztus 20-ig zárva tartó óvoda:
Esztergomi Honvéd Utcai Óvoda
Az Aprófalva Bölcsőde 2017. évi nyári zárva tartásának idejét a testület az intézmény kérésének megfelelően 2017. július 24. napjától 2017. augusztus 18. napjáig terjedő időtartamra határozza meg egy egységben történő (2 csoportszoba) ügyelet biztosításával.

A képviselők egyhangúan fogadták el a parkolási rendelet módosítását, ennek megfelelően a Prímás Pince előtti rész, a Hotel Esztergom előtti terület, a Medicor parkoló és a Balassa iskola előtti terület is kikerül a fizetős parkolási övezetből, a Főapát közben viszont mostantól fizetni kell a parkolásért.

Az Állami Számvevőszék 2015 évben több hónapos vizsgálatot kezdett Esztergom Város Önkormányzatánál a 2009.január l. és 2015. június 30. közötti gazdálkodási időszakra vonatkozóan, és több ajánlást fogalmazott meg. Ennek megfelelően a képviselő-testület módosította – szigorította - az önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 9/2013.(VI. 27.) önkormányzati rendeletét. A képviselő-testület egyhangúan fogadta el fokozott kontrollt jelentő rendeletmódosítást.

A képviselők döntöttek arról, hogy az önkormányzat ingyenesen használatba adja a 18200/43 helyrajzi számú kivett közút megnevezésű, 3016 m2 nagyságú ingatlant, a terület kitisztításáért és folyamatos karbantartásáért a Relabor Kft. részére. A kérelmező a kitűzési vázrajz és az út kialakításának költségeit vállalja. A szavazáskor Sasvári Viktor, Sztojka Lajos, Tordainé Vida Katalin és Vígh László tartózkodtak, a többi jelen lévő képviselő igennel szavazott.

A képviselők egyhangúan döntöttek a Kossuth Lajos utca 38/B. számú társasházban élők bérleti díjának felére csökkentését, miután az ingatlan komfortfokozata csökkent, mivel a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Esztergomi Járási Hivatala Építésügyi Osztálya 2015. szeptember 21-én kelt határozatával megtiltotta az égéstermék elvezetők (kémények) használatát. Emiatt a fűtés nem, vagy csak részben megoldott az ingatlanban.
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság határozatában foglalt javaslattal ellentétben, nem kívánja a Szent István Strandfürdő területén lévő Strandbüfé működésére szolgáló ingatlanrészt bérbe adni, tekintettel arra, hogy a „Városok városa program A) Belváros revitalizációja”, valamint a modern belváros közös fejlesztésének koncepcióterve érinti a strandbüfé területét, ezért a büfé üzemeltetésére bérleti szerződés megkötése nem javasolt.
A javaslatot nem támogatta Nyíri Attila, Sámusz Andrea, Sasvári Viktor és Vígh László, tartózkodott Eck András, míg Romanek Etelka, Bánhdiy László, Juhász István, Tóth Tamás, Meszes Balázs, Sztojka Lajos, Tordainé Vida Katalin képviselők támogatták a határozati javaslatot.

A testület nem tudott döntést hozni a Jurop Telekom Kft. és Esztergom Város Önkormányzata közötti szerződéses jogviszony ügyében, mivel továbbra sem született meg a korábban megkért jogi állásfoglalás a hosszú évek óta húzódó, mindkét fél által megoldani kívánt problémában. A képviselők egyhangúan elfogadták, hogy a következő testületi ülésig készítse el a megbízott ügyvéd az állásfoglalását, és a testület a soron következő ülésen döntsön ez ügyben.

A képviselők úgy döntöttek, hogy az önkormányzat kizárólagos tulajdonba veszi a Bajcsy Zsilinszky u. 22-24. szám alatti ingatlant, megvásárolva a Strigonium Zrt. tulajdonában lévő épületrészt összesen 27,2 millió forintért. Nyíri Attila tartózkodott a döntésnél, a többi jelen lévő képviselő egyhangúan elfogadta a határozati javaslatot.

A képviselők tárgyalták, de továbbra sem döntöttek az Esztergom Város Önkormányzat tulajdonában lévő vargyasi Daniel-kastély felújítására létrehozandó egyesületről szóló elvi döntés meghozataláról, az erdélyi ingatlant érintő pályázat sorsa így továbbra is bizonytalan, tekintettel arra, hogy így nincs mód arra, hogy a létrehozandó egyesület 500 ezer eurónyi (azaz nagyjából 150 millió forintnyi) felújítási támogatásra pályázzon Romániában. A testület végül nem szavazott az eredeti előterjesztésről, helyette egy képviselői módosító indítványról szavazott, amely kérte, hogy a döntés meghozatalához a majdani egyesület alapító okiratának tervezete, az egyesülettel kötendő szerződés tervezete készüljön el.

A pályázat benyújtásához szükséges egyesület létrehozását késleltető módosító indítványra nemmel szavazott: Romanek Etelka, Bánhidy László, Meszes Balázs, Tóth Tamás, Tordainé Vida Katalin
A módosító indítványra igennel szavazott: dr. Alberti Péter, Eck András, Juhász István, Nyíri Attila, Sasvári Viktor, Stámusz Andrea, dr. Szerencség Gergely István, Sztojka Lajos

A képviselő-testület utolsó nyílt napirendi pontként több önkormányzati cég esetében új felügyelőbizottsági tagokat választott a képviselők közül. A Gran Parkoló Kft. és a ZÖLD-ÚT Esztergom Kft. felügyelőbizottsági tagjává választották Sztojka Lajost, Stámusz Andreát, Tóth Tamás Bélát és Meszes Balázst. A korábbi felügyelőbizottsági tagok közül mindkét társaság esetében továbbra is felügyelőbizottsági tag marad Dr. Szerencsés Gergely István, valamint a ZÖLD-ÚT Esztergom Kft. hattagú felügyelőbizottságában a jelenlegi testületi döntést követően is ellátja felügyelőbizottsági tagi feladatait Ember Dániel. Vígh László bekerült a Port Danube Kft, az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. és az Esztergomi Kegyeleti Kft. felügyelőbizottságába. A felügyelőbizottsági tagságot ezen utóbbi három társaság esetében továbbra is ellátja a még 2014-ben kinevezett Juhász István és Dr. Szerencsés Gergely István. Romanek Etelka nemmel szavazott, Bánhidy László polgármester pedig tartózkodott, a többi jelen lévő képviselő igennel voksolt az új tagságra. Képviselői módosító indítványként ugyanezen napirendi pont keretén belül külön szavaztak arról, hogy a felügyelőbizottsági tagok mostantól havonta 50 ezer forint tiszteletdíjért lássák el feladatukat. (Eddig a döntésig nem részesültek díjazásban a felügyelőbizottsági tisztség ellátásáért a fenti társaságok felügyelőbizottságainak tagjai.) A módosító indítványra Romanek Etelka és Bánhidy László nemmel szavazott, többi jelen lévő képviselő igennel voksolt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT