Hírek
2021. Augusztus 07. 09:49, szombat | Helyi
Ismét fORMÁLÓDNAK a nyár legboldogabb napjai!
A jóvilágvan zenekar 11. alkalommal rendezi meg underground fesztiválját a párkányi Duna-parton. A művészeti ágak színes kavalkádja és a minőségi zenék ismét elárasztják a volt kompkikötőt.
Lássuk, mi lesz az idei felhozatal augusztus 12-14. között!
A fesztivál ismét közösségi tábortűzzel indul, melyet csütörtök (aug. 12.) este 20:45-kor gyújtanak meg. A résztvevők pokrócokra heveredve élvezhetik egymás társaságát és három zenei produkció is körülöleli a tüzet.
Birkás Máté és Salgó Viktória elhozzák Párkányba kísérletező, őszinte kanapé-dalaikat, melyeket először mutatnak be Felvidéken. Őket Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontemberének egyszálgitáros koncertje követi este 10 órától, majd a hullócsillagles aláfestéseként Szabó Máté és Csillag Lajos Csillagdoboz névre keresztelt moduláris varázslata következik. A csütörtöki programok ingyenesek, céljuk a közösségépítés, ismerkedés.

A pénteki nyitó program ezen az éven Pásztor Ádám komolyzenei koncertje, mely a Szent Imre templomban valósul meg. Ezt követően – már a fesztivál helyszínén, a volt kompkikötőnél – irodalmi kerekasztal beszélgetés várja az érdeklődőket. Guzsák Klaudia, Gyurász Marianna, Mellár Dávid és Csillag Lajos fiatal költőkkel Bilás Zsuzsa beszélget. Ezután a zenéé a főszerep: bemutatkozik a progresszív rockzene új üdvöskéje, a Tulpa, őket a helyi TooFar követi, akik már visszatérő fellépői a fORMA fESTnek. Az esti megőrülésről a Bohemian Betyars gondoskodik, a hajnalba pedig a Szoba Chill DJ-ivel táncolhatjuk át magunkat.

A szombati nap az egyre népszerűbb kígyórajzolással kezdődik 15 órakor. A krétakígyó rajzolásra minden alkotni vágyó gyermeket és felnőttet várnak, a tekergés a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjétől indul, majd a színes hüllő egészen a túloldalig kúszik. Érdemes esernyőt hozni a tűző napsütés ellen, frissítőről a szervezők gondoskodnak.
A hídról 3 perc séta alatt elérhető a fesztivál helyszíne, ahol a családokat gyermekprogramok és kézműves foglalkozások várják, melyekről a Diákhálózat egyetemistái gondoskodnak.
A délután folyamán két könyvbemutatóra kerül sor: a párkányi születésű Kadarkai Endre riporter Világtalálkozó c. sikerkönyvét ismerhetjük meg, valamint Szalma Nikoletta Erre varrjál gombot! című magával ragadó, szívet melengető kézműves kisokosát. Az esti koncerteket a The Butchers blues-rock zenekar nyitja, majd a fesztivált szervező házigazda jóvilágvan folytatja.

A csapat júliusban megjelent új lemezét, A folyó balladáit hallgatjuk majd koncertjükön. Az est desszertje Tokár Gábor ’Ficture’ produkciója, ami tulajdonképpen egy párját ritkító moduláris-dobos performasz. A megmaradó feles energiákat a Szoba chill DJ-inek beatjeire és a csapatos napfelkelte nézés során lehet levezetni, így zárva a nYÁR lEGBOLDOGABB nAPJAIT.
A fesztiválon sátrazási lehetőség van.
A fesztivál csütörtöki napja ingyenes.
Kétnapos jegy péntekre és szombatra: 12€
Napijegy: 10€
A rendezvény a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg. Szeretettel vár mindenkit a jóvilágvan és a Formás Polgári Társulás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
