Hírek
2021. Február 25. 10:56, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Ismét meghosszabbították a korlátozások érvényességét

Március 15-ig továbbra is érvényben maradnak a korábban meghozott korlátozások – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a kormányinfón.
Beszámolt a járványügy legfrissebb híreiről és a kormány újabb döntéseiről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön a kormányinfón.
Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány ismét meghosszabbította a szabályok hatályájának határidejét.
Reméli, hogy a korlátozások utolsó időszakában vagyunk, de fenn kell tartani addig a korlátozásokat, amíg a szakértők ezt javasolják.
A koronavírus harmadik hulláma elérte Magyarországot, és mint hozzátette, a következő hetekben a járványügyi számok biztosan romlani fognak. Kitért arra is, hogy megjelentek az új mutánsok, amik ellen hatékonyak az elérhető vakcinák
"A következő két hét kifejezetten nehéz lesz, ezért a korlátozásokat március 15-ig a jelenlegi szabályokat fenntartja a kormány" - hangsúlyozta a miniszter.
Kitért at oltásokra is, mint elmondta, a következő héten annyi oltást lehet beadni itthon, amennyit eddig összesen.
Kiemelte azt is, hogy ha elérkezik a nyitás pillanata, akkor mindenképpen figyelembe veszik a nemzeti konzultáció eredményét, ezért arra kér mindenkit, hogy töltse ki a kérdőívet.
Hogy március 15 után lesz-e nyitás, vagy további hosszítás lesz, azt majd a számok függvényében fogják eldönteni. A kormány célja az, hogy minél hamarabb tudják újraindítani az országot biztonságosan – válaszolta kérdésre a miniszter.
Korábbi cikkek:
Megújul a 111-es út kertvárosi szakasza
Új négykerekű áll szolgálatba Esztergomban - Fotók
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.