Hírek
2014. Május 10. 07:38, szombat |
Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter - fotó:hidlap.hu
Isten éltesse Buzánszky Jenőt! – 89 éves az Aranycsapat hátvédje

Isten éltesse Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat hátvédjét 89. születésnapja alkalmából köszöntötték pénteken Dorogon labdarúgó szakági és klubvezetők, akik egy Buzánszky-jelvényt is adományoztak a legendának.
Buzánszky Jenő 89 születésnapja alkalmából felköszöntötte pénteken többek között Kancz Csaba, a Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, Khéner László az MLSZ megyei igazgatója, Tímár János, a 24 óra főszerkesztője, kiadó-vezetője és Mayer László, a Dorogi Futball Club elnöke.
Az ünnepségen Buzánszky Jenő elmondta: „Mindig arra mentem az életben amerre a labda gurult. Így volt ez aktív sportoló koromban és így van ez most is, amikor a testnevelési egyetemen a hallgatókkal foglalkozom” – majd hozzátette, reméli, hogy a magyaroknak minél több örömük lesz a labdarúgásban.
Újdombovárból, Dorogon át, az Évszázad mérkőzéséig
Buzánszky Jenő 1925. május 4-én született Újdombováron. Pályafutását 13 évesen, 1938-ban kezdte a Dombovári Vasutasban. A tehetséges hátvéd ezután 21 évesen a Pécsi Vasutas Sport Klubhoz került, ám innen hamar átigazolt a Dorogi Tárnához. Ezt követően 1951-ben került a Dorogi Bányászhoz, ahonnan egyedüli vidékiként került be az Aranycsapatba. Tagja volt az 1952-es Helsinkiben olimpiai aranyérmet szerző magyar válogatottnak. 1953. november 25-én játszott az „Évszázad mérkőzésén” a Wembelyben, ahol a magyar válogatott 6-3-ra legyőzte az angolokat, de tagja volt az 1954-es VB ezüstérmes együttesnek is. 1950-58 között 48 alkalommal vehette fel a címerest mezt, míg első osztályú labdarúgóként 1948-60 között összesen 274 bajnoki mérkőzésen játszott. Annak ellenére, hogy hátvéd volt, gyorsaságának köszönhetően gyakran vette ki a részét a támadásokból az ellenakcióknál. Aktív labdarúgó pályafutása után elvégezte a Testnevelési Főiskolát, majd edzőként dolgozott Dorogon, Esztergomban és a Fősped-Szállítók csapatánál, illetve később a Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetséget irányította. Tagja a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének, 1996-tól az MLSZ alelnöke. 1995-ben a Magyar Olimpiai Bizottság érdemrendjével tüntették ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.