Hírek
2020. Augusztus 13. 10:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
István, a király a Várszínházban
A Várszínházban elevenedik meg az István, a király című rockopera egy koncert formájában augusztus 17-én és 18-án.
És ugyan a mű 1983-as ősbemutatója előtt már léteztek népszerű magyar rockoperák, az István, a király kétségkívül a műfaj csúcsdísze. A Szörény-Bródy szerzőpáros által megkomponált mű patináját pontosan az első bemutató évszáma adja, amikor a magyar nemzeti azonosságtudatot hangsúlyozó rockzenei nagymű a pártállami kulturális közegben jelenhetett meg a maga markáns, akkor újszerű mondanivalójával, a fennálló rendszer elleni kritikát megfogalmazó áthallásos dalszövegekkel és persze a mindvégig zseniális zeneszámokkal.
Az Esztergomi Várszínház ezúttal keresztmetszetét, tehát az István, a király, főleg a mű zenei részére koncentráló koncertváltozatát mutatja be a közönségnek a Bazilika előtti nagyszínpadon. A híres szerepekben Feke Pál, Szomor György, Simon Boglárka, Dolhai Attila, Borbély Richárd és Herczeg Flóra áll majd a mikrofonoknál. Kísér: a Crescendo Music Orchestra.
Az előadások augusztus 17-én és 18-án, hétfőn és kedden, 21:00-kor kezdődnek. Jegyek a Cathedralis Toursban és a helyszínen válthatók.
Honlap: esztergomivarszinhaz.hu Facebook: Esztergomi Várszínház. (Rossz idő esetén a helyszínről ugyanitt lesz információ.)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 19. 14:00, vasárnap | Életmód
Meteorológia: a pénteki volt az év eddigi legmelegebb napja
Pénteken volt az év eddigi legmelegebb napja - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
