Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2021. Augusztus 06. 10:07, péntek | Helyi
Forrás: MCC

Izgalmakban se volt hiány az MCC Feszt első napján

Izgalmakban se volt hiány az MCC Feszt első napján

Felhőszakadás, mini árvíz és az időjárás ellenére is szép számban érkező érdeklődők vettek részt az MCC Feszt első napján.

Nem volt kegyes az időjárás az MCC Feszt első napján, néhány színpad programját törölni is kellett öt óra után.

Ennek ellenére is jó hangulatban indult az MCC Feszt és az érdeklődőket se riasztotta el a rossz idő, estére pedig már újra derült volt az ég, így a Nagyszínpadnál, a Mindszenty színpadon és a Party Arénában is zavartalanul mentek már a koncertek. A hivatalos megnyitót kora délután megelőzte egy beszélgetés Lovász Irén, Fa Nándor és Boris Kálnoky részvételével.

Három óra után egyenesen leszakadt az ég, veszélyeztetve a negyed négyes megnyitó megtartását, ám végül az előre meghirdetett időpontban, cudar körülmények között, de sikerült hivatalosan is megnyitni a fesztivált.

Elsőként Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, az MCC alapítványának kuratóriumi elnöke köszöntötte a Széchenyi téren hősiesen helyt álló résztvevőket.

Az államtitkár a tehetség ünnepének nevezte az MCC Fesztet és elmondta, hogy a Mathias Corvinus Collegiumnak ez az első rendezvénye a városban, de nem az utolsó és Hernádi Ádám polgármesterrel már egyeztetnek arról, hogy az MCC a jövőben ne csak alkalomszerűen legyen jelen Esztergomban.

Hernádi Ádám örömét fejezte ki, hogy városunkban köszöntheti a rendezvényt és annak résztvevőit. Elmondta, hogy a fesztivál jó alkalmat kínál Esztergom megismerésére és a folyamatban lévő, vagy épp megvalósult fejlesztések bemutatására.

A polgármester kiemelte a nemrég átadott Palatinus-tó fejlesztését, a Prímás-szigeten megépült pumptrack pályát, és hozzátette, hogy jó ütemben halad a Fürdő Szálló felújítása, valamint említést tett arról is, hogy a közeljövőben elkezdődik a Szent István Strandfürdő modernizálása és két Tourinform irodát is létesít a város. Végül hozzáfűzte, hogy a fesztivál ideje alatt mindenki egyenlő, a fesztiválozók, az államtitkár, a polgármester, az országgyűlési képviselő, egy a lényeg, hogy ez alatt a pár nap alatt kötetlen hangulatban lehet informálódni, beszélgetni, eszmét cserélni, szórakozni és kellemes élményekkel, jó emlékekkel feltöltődve távozni Esztergomból, az MCC Fesztről.

Völner Pál, a térség fideszes országgyűlési képviselője, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára elmondta, hogy nem csak Esztergom, hanem az ország vezetése is dolgozik a város fejlődéséért, hiszen a régóta esedékes gát megépítését a kormány is fontos feladatként kezeli. Hozzáfűzte, hogy a város most újra felívelő korszakában van, és kiemelte, hogy hogy Esztergom fejlődésének szimbolikus eseménye volt az első Orbán-kormány idején a Mária Valéria híd felavatása.


Végül Dr. Szalai Zoltán az MCC főigazgatója üdvözölte az addigra már szétázott közönséget. Megjegyezte, hogy az özönvíz szerű esőben nagyon hálás feladat negyedik felszólalónak lenni, ezért az eredeti beszéde helyett most csak jó szórakozást és jobb időt kíván a következő programokhoz és mindenkit meghív egy kis édességre, egy szeletre az idén 25. születésnapját ünneplő MCC tortájából.

Jól mutatja az igényt a hagyományos fesztiválokon túlmutató programokra, hogy sokan vettek részt tető alá húzódva vagy esernyő alatt a közéleti beszélgetéseken is az MCC Feszt első napján, az eső csillapodásával pedig megtelt a Nagyszínpad előtti tér.

Fa Nándorék beszélgetését és a megnyitót követően "Válaszúton az Európai Unió" címmelGulyás Gergely és Schiffer András eszmecseréjét hallgathatták meg az érdeklők az EU jelenével és jövőjével kapcsolatban.

Az Európai Bizottság által indított, a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás nem jogi, hanem politikai ügy - hangsúlyozta Gulyás Gergely az MCC Feszt MOL Nagyszínpadán tartott eseményen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter Schiffer András jogásszal, az LMP korábbi társelnökével beszélgetett arról, merre tart az Európai Unió.

A beszélgetés egyik fő témája a nemrég hatályba lépett gyermekvédelmi törvény volt, amelynek kapcsán a miniszter megjegyezte: teljesen szokatlan és egyben felháborító, hogy az Európai Bizottság konkrét törvényi rendelkezések megváltoztatását követeli egy uniós tagállamtól. Szerinte ez is azt mutatja, hogy ez nem jogi, hanem politikai ügy. Schiffer András szerint Magyarország hibát követett el azzal, hogy a törvénycsomag egyes passzusairól nem egyeztetett Brüsszellel, ráadásul a törvény szövege valóban tartalmaz olyan mondatokat, amelyek az Alaptörvénnyel is ellentétesek. Az LMP korábbi társelnöke ugyanakkor úgy gondolja, hogy az ügy körüli vita belpolitikai jellegű. Schiffer azt is hozzátette, hogy egyre erőteljesebb az Európai Unió belül az a jelenség, amely szerint a multinacionális vállalatok abban érdekeltek, hogy a tagállamok hatásköreit szűkítsék. Gulyás Gergely megjegyezte: az Európai Unióban növekszik a civil szervezetek befolyása.

Az MCC Feszt Mol Nagyszínpadán pénteken is érdekes közéleti beszélgetésekre kerül sor. Szó lesz például az oktatás jövőjéről, a vidék kontra főváros ellentétről, vagy a hazai vállalatok sikereiről. Előadást tart az MCC Feszt egyik neves külföldi vendége, Dennis Prager, az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb konzervatív politikai kommentátora is.

Ma már szép, napos idő várható, így semmi se akadályozhatja meg, hogy közösen megünnepeljük a magyar tehetség ünnepét!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT