Hírek
2017. Június 23. 09:52, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Jóval több riasztást kaptak a mentők a hőségben
A csütörtöki hőségben a szokásosnál mintegy tíz-húsz százalékkal többször riasztották a mentőket az országban - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Győrfi Pál azt mondta: egy nap alatt országosan körülbelül háromezer esetet láttak el. Bár most némileg enyhült az idő, a kánikula hatásai továbbra is érvényesek, ezért azt kérik, hogy a nagy melegben mindenki vigyázzon magára, kerülje a tartós fizikai igénybevételt.
A szóvivőt arról is kérdezték, hogy egy friss felmérés szerint tízből mindössze egy ember tud újraéleszteni. Győrfi Pál elmondta: naponta körülbelül 60-70 ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében. Az alapmozdulatokat, a mellkasnyomást pedig 4 percen belül meg kellene kezdeni. Ezért - többek között - az egészségügyért felelős államtitkárság, illetve egy zenekar közreműködésével több olyan programot indítanak, hogy minél többen, különösen a fiatalok, elsajátítsák az újraélesztés technikáját.
Hozzátette: erre lehetőség lesz a most szombaton, a Városligetben rendezendő országos mentőnapon is, ahol koncertekkel, mentési bemutatókkal is várják az érdeklődőket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 28. 11:49, vasárnap | Belföld
Kapitány István: Magyarország részese az európai energiatárolásról szóló megállapodásnak
Magyarország részesévé vált annak a háromoldalú megállapodásnak, amely 22 uniós tagállam, több európai uniós intézmény és iparági szereplők részvételével jött létre az energiatárolás európai kiépítésének felgyorsítására
2026. Június 27. 14:00, szombat | Belföld
Magyar Péter: Magyarországon kiemelkedően magas az eurózónához való csatlakozás támogatottsága
Magyarországon kiemelkedően magas, 70-75 százalék körüli az eurózónához való csatlakozás támogatottsága
