Hírek
2013. November 17. 08:06, vasárnap |
Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK
Kerékpárt, vaskályhát és festményt is lopott a banda

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a tolvajcsapat ellen, amelynek tagjai Tokodaltárón tört be házakba és lopott, amit ért. A fiatal férfiak hamarosan a bíróság előtt felelhetnek.
Vádemelési javaslattal fejezte be a rendőrség a büntetőeljárást a 20 éves R. István és három társa ellen. A férfi még március 13-án két társával, a 19 éves Sz. Gergellyel és a 20 éves N. H-val bementek egy tokodaltárói lakatlan családi házba és onnan egy vaskályhát és egy festményt tulajdonítottak el. Nem ez volt az első alkalom, hogy a gyanúsított bűncselekményt követett el. Három nappal korábban társaival, Sz. Gergellyel és N. Márkkal egy tokodaltárói garázsba törtek be. Innen sem távoztak üres kézzel, egy alumínium kádat vittek magukkal. Május 14-én R. István egy lakóház melléképületéből kerékpárt lopott el. A biciklivel a vasútvonal melletti bokros területre ment, ahol szétszerelte és a szükséges alkatrészeket saját kétkerekűjére tette. A lopott bicikli vázát a bozótosban elrejtette, ezt az egyenruhások érintetlenül megtalálták és visszaadták tulajdonosának. Ezt követően fogták el őt a dorogi rendőrök, akik előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. A négy férfi ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – több rendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A rendőrség az ügyben a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezte, és vádemelési javaslattal küldte meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.