Városlista
2025. augusztus 13, szerda - Ipoly

Hírek

2019. Április 22. 12:05, hétfő | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/Fotó: facebook.com/RomanekEtelka

Keresztül-kasul Norvégián – Csodálatos kiállítás a Várban

Keresztül-kasul Norvégián – Csodálatos kiállítás a Várban

Több mint harminc nagy fotó látható a Keresztül-kasul Norvégián című kiállításon, mely az esztergomi vár galériájában nyílt meg április 18-án.

A Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület által szervezett eseményen Romanek Etelka polgármester köszöntötte a kiállítás és előadás résztvevőit.

Mint hangsúlyozta: bármerre is járunk, ne felejtsük el soha, hogy ne hozzunk magunkkal mást, csak fotókat, és ne hagyjunk ott mást, csak a lábunk nyomát.
„Az utazás nem abban a pillanatban kezdődik, amikor útnak indulunk, és nem akkor fejeződik be, amikor célba érünk. A valóságban sokkal korábban kezdődik, és gyakorlatilag sosem ér véget, mert emlékezetünk szalagja tovább forog bennünk. Az utazás átitat, belénk költözik, és együtt kell élnünk vele, már jóval azelőtt, hogy elindultunk volna, és sokáig azután, hogy véget ért” – tette hozzá.

Ezt követően Gábor Éva és Lieber Tamás, a BEBTE két tagja fantasztikus norvég tájakon való utazásaikról meséltek, majd megnyitották a kiállítást a vármúzeum két kisebb teremből álló galériájában.

A május 5-éig látható tárlaton két út, egy 2017-es és egy 2018-as norvégiai út alatt készült felvételek láthatók. Az első út célja az volt, hogy a BEBTE 4 fős csapata dél-észak vonalon meghódítsa Európa legészakabbra található csücskét, a második egy baráti társaság norvégiai utazását jelentette. A felvételeken a leghíresebb norvég természeti szépségek, hegycsúcsok, neves sziklaóriások, gleccserek, folyók, tavak, az ezeknél látható hidak, utak, városok láthatók.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi

KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK

A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi

Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa

Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.

2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi

Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele