Hírek
2021. Március 29. 08:39, hétfő |
Helyi
Forrás: Komárom Esztergom Megyei Főügyészség
Késsel hadonászott Esztergom belvárosában, vádemelés lett a vége
Az Esztergomi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki késsel hadonászott a belvárosban.
A vádirat szerint a férfi 2019. április 13-án 23 óra 30 perc körül Esztergomban, a Vörösmarty utcában ittas állapotban kiabált, mert nem találta a telefonját, majd egy ismeretlen személyt több alkalommal meglökött, aki emiatt az útra esett, és a kezében lévő pohár összetört. Ezt látva egy férfi a garázda férfihoz lépett, és felszólította arra, hogy hagyja abba a magatartását. A vádlott azonban letépte a pólóját, boksz állásba helyezkedett, ezután a két férfi kölcsönösen megütötte egymást, a vádlottat a földre vitte a másik férfi.
Miután mindketten felálltak, az elkövető a szállására ment, ott magához vett 12 cm pengehosszúságú kést, azzal visszatért az előbbi helyszínre. Az elkövető a vele birkózó férfit keresve a késsel hadonászott, az ott tartózkodó emberek irányába szurkált, és közben kiabált. A férfi a késsel a kezében egy közeli bárba is bement, ott is kiabált, és a vele birkózó férfit kereste.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy amennyiben a visszaeső férfi az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, úgy őt az Esztergomi Járásbíróság 1 év börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélje, a lefoglalt kést kobozza el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
