Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2020. Április 17. 07:16, péntek | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Kétszáz horgász ellenőriztek a rendőrök és a halőrök

Kétszáz horgász ellenőriztek a rendőrök és a halőrök

Közös járőrözésük során kétszáz horgászt ellenőriztek húsvétkor a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének halőrei és a megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai – mondta el a szövetség elnöke.

Zoltai Dániel hozzátette, köszönet illeti a megyei horgásztársadalmat, mert a három Duna-szakaszon végzett járőrözések tapasztalatai alapján szinte kivétel nélkül betartották a korlátozó intézkedéseket. Megértették, hogy a horgászat a jelen helyzetben szigorúan egyéni szabadidős tevékenység lehet, egymástól öt méter távolságot tartva.

A kétnapos ellenőrzésen több figyelmeztetésre és két feljelentésre kerül sor; egy személy engedély nélkül horgászott, egy másiknál pedig egy tiltott halfaj példányát találták. A két járőrcsapat Komárom és Szőny, valamint Esztergom, illetve Süttő és Neszmély környékén tevékenykedett, az utóbbi helyszínen motorcsónakból ellenőrizték a holtágakban horgászókat.

Farkas Gábor, rendőr dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány az ellenőrzések után szintén szabálykövetőnek értékelte a horgászok tevékenységét. Kiemelte, hogy a főkapitányság és a megyei horgászszövetség közötti együttműködési megállapodás keretében a jövőben is tartanak közös járőrözéseket, melyek az orvhalászat megakadályozását, a horgászattal kapcsolatos szabályok betartását szolgálják.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.