Városlista
2020. július 6, hétfő - Csaba

Hírek

2020. Március 26. 10:08, csütörtök | Kék hírek
Forrás: mti

Kétszázmillió forintnyi hamis ruhát találtak két kamionban az M43-ason

Kétszázmillió forintnyi hamis ruhát találtak két kamionban az M43-ason

Csaknem kétszázmillió forint értékben találtak hamis ruhát, kiegészítőket és szövetet a pénzügyőrök két lengyel kamionban az M43-as autópályán – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök az M43-as autópálya Krak-éri pihenőhelyén ellenőriztek egy lengyel teherautót. A rakomány átvizsgálásakor több mint kétezer, különféle luxusmárka jelzésével ellátott ruházati terméket találtak, melyek származását a bolgár sofőr nem tudta igazolni.

Egy másik lengyel kamionból négyezer, különböző sportmárkák jelzésével ellátott ruha és kiegészítő, valamint 2520 kilogramm, egy luxusmárka mintájával készül szövet került elő – tudatta az alezredes.

Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi ruha és kiegészítő hamisítvány, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül akartak forgalomba hozni. A pénzügyi nyomozók a két sofőrrel szemben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak – közölte a sajtóreferens.

Címkék: hamis, lefoglalás, NAV, ruha


Ezek érdekelhetnek még

2020. Július 06. 12:00, hétfő | Kék hírek

Vadkamera buktatta le drogtermesztőket

A büntetőeljárás során beszerzett adatokat figyelembe véve a nyomozók a férfiak tettét kábítószer-kereskedelemmé minősítették át.

2020. Július 04. 08:13, szombat | Kék hírek

Milliárdos adócsalás miatt ítélték el egy bűnszervezet tagjait Szegeden

Jogerősen nyolc év fegyház-, illetve hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla pénteken egy magyar és egy bolgár férfit,

2020. Július 03. 05:00, péntek | Kék hírek

Rádőlt egy lányra és egy nőre egy fa Budapesten

Rádőlt két emberre egy fa csütörtök délután a főváros I. kerületében lévő Sikló utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete az MTI-vel.

2020. Július 02. 08:46, csütörtök | Kék hírek

Egy fiatal nő balesetben életét vesztette Szolnok külterületén

Egy fiatal nő életét vesztette közúti balesetben Szolnok külterületén - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök hajnalban a police.hu honlapon.