Hírek
2020. Június 19. 13:27, péntek |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Ketten is bajba kerültek a Rám-szakadéknál a nagy esőben
Dömösnél segítette a rendőrök munkáját a Turul mentőcsoport szerdán a Rám-szakadéknál.
A Turul mentőcsoport négy egysége (Kocsi Tűzoltó Egyesület, Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a Tatabányai Polgári Védelmi és Kutató-Mentő Egyesület) szerdán 20 óra 45 perckor 16 fővel indult Dömösre a Rám-szakadékhoz, ahol egy középkorú pár kirándult és a nagy intenzitású csapadék következtében nem tudott a szakadékból lejutni.

A mentőcsoportot Sikrai Attila alezredes polgári védelmi főfelügyelő vezette, a szakmai irányítást Szegedi László „Modor” barlangi mentő-akcióvezető biztosította a helyszínen. A mentőcsoport alpintechnikai és elsősegélynyújtó szakemberekből álló 6 fős mentési csoportot, egy 7 fős mentésbiztosító és egy 3 fős háttértámogató csoportot hozott létre. A mentési csoport feladata volt a kirándulók felkutatása és szükség szerint elsősegélyben való részesítése. Az út nagy része a megáradt és helyenként térd fölé érő erős sodrású patak medrében vezetett. A mentésbiztosító csoport a mentési csoport mögött haladva a veszélyes hordalékoktól tisztította meg a patakmedret kézi erővel és motoros láncfűrésszel. A veszélyes helyeken kötélbiztosítást építettek ki a könnyebb visszajutás érdekében. A mentőcsoport egy óra alatt érte el a túrázókat. A kirándulókat elérve egészségügyi és mentális vizsgálat után a mentőcsoport a mentendő személyekkel elindult vissza az alaptáborba. A mentési csoport, az út során hol alpintecnikai eszközökkel, hol csatárláncban kézről-kézre biztosította a kirándulókat. A visszaút másfél órát vett igénybe. A mentés éjfél körül ért véget – közölte a katasztrófavédelem.
Fotó: Turul Mentőcsoport
Korábbi cikk:
Többen is megpróbálták megmenteni a bácsi életét a Táti-szigetnél
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával

