Városlista
2025. szeptember 11, csütörtök - Teodóra

Hírek

2016. Augusztus 25. 12:16, csütörtök | Belföld
Forrás: police.hu

Kifogták a nagyhalat

Kifogták a nagyhalat

Lecsaptak a zsaruk arra a férfira, aki a megalapozott gyanú szerint droggal látta el a Józsefvárosban lekapcsolt terjesztőket. Lakásának minden zugából kábítószer és pénz került elő.

A nyár folyamán több drogárust elfogtak a józsefvárosi zsaruk, kit buszon, kit kapualjban, kit bérelt lakásban. Egy dolog közös volt bennük: az igazságügyi vegyész szakértő szerint ugyanolyan anyagot árultak, tehát azonos forrásból szerezhették be a kábítószert, amfetamintartalmú speedet és kristályt.

Drog a fagyasztóban....

...kocsiban



– Egyértelműnek tűnt, van egy nagyhal a környéken, ezt a központi elosztót akartuk elfogni – mondta Nagy Béla törzszászlós, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság akciócsoportjának vezetője. – Klasszikus, talpalós, információszerzős, utcákat bejárós módszerrel próbáltuk megtudni, ki lehet a közös nevező, illetve hol lelhető fel.
A józsefvárosi akciósok augusztus elején jutottak el egy kőbányai, Gyömrői úti ingatlanhoz. A nyomozók több olyan embert azonosítottak a környéken, akikről korábban tudták, hogy drogfüggők, és saját napi adagjukért cserébe utcai eladásra is kaphatók. Mindannyian egy lakót kerestek a házban, akire illett is a korábban beszerzett információk alapján készített személyleírás. A budapesti K. István (55) lehetett a nagykereskedő, aki a házban titokban bérelt egy másik lakást is, azt használta drograktárnak.


– Augusztus 16-ára jutottunk hozzá olyan bizonyítékokhoz, amelyek birtokában intézkedtünk K. István ellen – folytatta a törzszászlós. – A X. kerületi kollégák segítségével 11 óra 15 perckor leptük meg a férfit. A zsebében talált kulcsok egyike nyitotta a raktárnak használt bérleményt. 463,9 gramm – a gyorsteszt szerint amfetamint tartalmazó – kábítószergyanús anyagot találtunk a lakásban, igazságügyi toxikológus szakértő határozza majd meg a pontos összetételét. Az udvaron 12,5 gramm kristályra bukkantunk. Nagy segítségünkre volt a felkutatásban Kreisz Zsuzsanna alezredes a BRFK bűnügyi technikai osztályáról és Trini nevű drogkereső kutyája, a remek orrú német juhász közel négymillió forintnyi drogot talált.
A férfi a bérelt lakásban tartotta a drogot, az volt a kassza is. Szó szerint az egész lakás egy nagy pénztárca. A zsaruk nem találtak olyan zugot, ahonnan ne került volna elő rejtett bankóköteg, dőlt a pénz a ruhák zsebeiből, vázákból, fiókokból, ágyneműből. Négy és fél millió forintot számoltak össze a házkutatás során a zsaruk a legális jövedelemmel nem rendelkező K. István lakásában. A férfi nem csupán droggal üzletelt, a NAV vámos szakembereit is a helyszínre kellett hívni egy nyolcmillió forint értékű, zárjegy nélküli cigarettakészlet miatt. Rengeteg műtárgy volt a lakásban, XIX. századi bibliák, porcelánok, érmék, bélyegek, ezek eredetét is vizsgálják. K. István ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság, a bíróság augusztus 17-én elrendelte előzetes letartóztatását.

Címkék: rendőrség

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését

2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg

2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg

2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán

Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.