Hírek
2013. Április 02. 13:41, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Kihalt egy kagylófaj a fukusimai erőmű környékén
Szinte teljesen eltűnt a tengerből egy kagylófaj a 2011-ben balesetet szenvedett és a környező vizeket azóta is radioaktív anyagokkal szennyező Fukusima-1 atomerőmű közelében lévő 30 kilométeres partszakaszon japán kutatók közlése szerint.
A japán környezettani intézet és a radiológiai intézet kutatásai szerint a Thais clavigera nevű faj a két évvel ezelőtti, Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengést és cunamit követően balesetet szenvedett erőmű 20 kilométeres sugarú körzetében átvizsgált tíz helyszínből nyolc ponton teljesen kihalt.
Más kagylófajok habár nem tűntek el a vizsgált vizekből, számuk jelentősen csökkent az erőmű körzetében, és a megvizsgált állatokban radioaktív anyagok jelentős koncentrációját mutatták ki.
A kutatók szerint a fukusimai atombaleset okolható a Japán vizeiben amúgy nagy számban élő kagylófaj eltűnéséért. A katasztrófát megelőző cunami nem okozhatta a faj kihalását, mivel az állatok más, szintén szökőár sújtotta régiókban túlélték a természeti csapást, kizárólag az erőmű körzetéből tűntek el teljesen.
A szakemberek - akik négy hónapig vizsgálták a kagylópopulációk változását Japán keleti partvidékén - azt ígérték, hogy tovább fogják kutatni a nukleáris katasztrófa és a fajok kihalása közti összefüggéseket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:48, szombat | Belföld
Orbán Viktor szerint Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók győzelemre állnak
Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók pedig győzelemre állnak - jelentette ki a miniszterelnök pénteken Budapesten.
2025. December 05. 07:33, péntek | Belföld
3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
2025. December 05. 07:30, péntek | Belföld
A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.

