Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2018. Április 20. 19:02, péntek | Belföld
Forrás: mti

Kiírták a Muzsikáló Magyarország pályázatot

Kiírták a Muzsikáló Magyarország pályázatot

Muzsikáló Magyarország 2018 címmel írt ki pályázatot turisztikai szempontból frekventált helyszíneken működő vendéglátó helyiségek számára

a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Hagyományok Háza az éttermi cigányzene hagyományainak támogatására és népszerűsítésére.

A program kibővítésével idén 16 helyszín, nyolc vidéki és nyolc budapesti étterem kap majd lehetőséget arra, hogy cigányzenekart foglalkoztasson - mondta el Kelemen László, a Hagyományok Házának főigazgatója a pályázatot ismertető pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

A főigazgató hozzátette: a pályázat arra irányul, hogy a cigányzenét visszavezesse az éttermekbe.

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott kiemelte, hogy a pályázat elsődleges célja a cigányzene mint innováció bevezetése újabb helyszínekre a hagyományos helyek támogatása mellett.

Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a műfaj több száz éven keresztül működött, most azonban vissza kell hozni a köztudatba, ezért nagy előrelépésnek nevezte az idei pályázat kibővítését.

A nyertes pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy május 19. és augusztus 20. között, a hét hat napján, minimum három órában 4-5 fős cigányzenekart foglalkoztassanak. Pályázatot minimum 30 vendég fogadására alkalmas vendéglátó egységek tulajdonosai, működtetői nyújthatnak be.

A program szakmai vezetője Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezetője. A zenészek tiszteletdíját a Hagyományok Háza a muzsikusokkal egyedileg kötött megbízási szerződés alapján, az abban foglaltak szerint közvetlenül a muzsikusok részére fizeti meg, az éttermek nem részesülnek támogatásban.

A pályázati felhívás a Hagyományok Háza honlapján olvasható, a jelentkezéseket április 25-ig lehet benyújtani. A pályázatokat Radics Ferenc, Sántha Ferenc, Déki Lakatos Sándor és Kerényi Imre bírálja el.

A hagyományos éttermi cigányzene támogatása és népszerűsítése céljából Muzsikáló Budapest címmel tavaly hirdetett első alkalommal pályázatot a Miniszterelnöki Kabinetiroda
és a Hagyományok Háza, akkor 12 budapesti étterem kapott lehetőséget cigányzenekarok foglalkoztatására.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

A Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben

Megkezdjük a valaha volt legnagyobb, legerősebb európai parlamenti kampány második szakaszát, a Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben