Hírek
2019. Augusztus 06. 07:43, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Kocsmárost ütöttek és leköptek a visszaeső garázdák

Súlyosbította két garázda büntetését is az Esztergomi Járási Ügyészség fellebbezésére a bíróság.
Két férfi 2017. március 3-án Esztergomban egy kocsmában italoztak, ahol egy ismerősük megkérte őket, hogy menjenek vele egy másik sörözőbe, mert attól tartott, hogy ott bántalmazni fogják. A vádlottak 23 óra 20 perckor érkeztek a kocsmába, ott a söröző tulajdonosa kiutasította a vádlottakat magával hívó személyt. A vádlottak ezért a söröző tulajdonosával vitáztak, majd tettlegesség alakult ki közöttük – részletezte az ügyészség.
Kitérve arra is, hogy ezután a söröző tulajdonosa a vádlottakat is kiutasította a sörözőből, amelynek ajtaja előtti rácsot is behúzta. A vádlottak a rácson keresztül fenyegetőztek, a rácson keresztül próbálták megütni a söröző tulajdonosát, az egyik elkövetőnek ez kétszer sikerült is, és kétszer le is köpte a sértettet, a másik elkövető ütése is egyszer eltalálta. A sértettnek az elsőrendű vádlottól eredően 8 napon belül gyógyuló felső ajaktáji sérülése keletkezett, a bántalmazás alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására. A másodrendű vádlottól eredően a sértettnek 8 napon belül gyógyuló homloktáji duzzanata keletkezett.
Az elsőrendű vádlott 2017. december 2-án Esztergomban a buszpályaudvaron egy hajléktalan személyt pofozott meg, majd 2018. január 10-én egy baleseti bejelentő lapot úgy írt alá okozó félként, hogy a balesetben nem vett részt.
Mindezek miatt az elsőfokú bíróság az elsőrendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt testi sértés bűntettének kísérlete, garázdaság vétsége, hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt halmazati büntetésként 1 év 10 hónap börtönbüntetésre, és 2 év közügyektől eltiltásra, a másodrendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt garázdaság vétsége és testi sértés vétsége miatt halmazati büntetésként 1 év 4 hó börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú ítélettel szemben, mindkét vádlott terhére, súlyosbítás végett az Esztergomi Járási Ügyészség fellebbezést jelentett be.
Az ügyészi fellebbezés alapján eljárva a Tatabányai Törvényszék mindkét vádlottal szemben súlyosbította a büntetést, az elsőrendű vádlottat 2 év 6 hó börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra, a másodrendű vádlottat 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.