Hírek
2015. Február 15. 19:34, vasárnap |
Külföld
Forrás: MTI
Koppenhágai lövöldözések - Hollande: ugyanazok voltak a célpontok, mint Párizsban
Ugyanazokra a célpontokra támadtak Koppenhágában, mint januárban Párizsban - mondta vasárnap Francois Hollande francia államfő Dánia párizsi nagykövetségén tett látogatását követően, ahol kifejezte hazája szolidaritását a dán néppel.
"Ami tegnap történt, az ugyanaz, ami Franciaországban történt több mint egy hónappal ezelőtt" - mondta a francia elnök.
"Ugyanazokat a célpontokat választotta ki a terrorista: először egy kulturális központot, ahol a szólásszabadságról vitáztak. Itt egy filmrendezőt ölt meg. Utána rendőrökre támadt, mert védték ezt a helyet, és mert egy másik helyet is védtek, egy zsinagógát. Ugyanaz a terrorista meg akart támadni egy olyan helyet is, ahova zsidók mentek imádkozni" - tette hozzá Hollande.
"Egyértelmű, hogy van kapcsolat, ami nem jelenti azt, hogy egy hálózatról van szó, hanem azt, hogy egyszerűen ugyanaz az eltökéltség vezérli a terroristákat. Arra támadnak, ami a lényegünket jelenti, ami meghatároz minket, ez pedig a szabadság, a jog, a védelem értékei, amelyek minden állampolgárt meg kell, hogy illessenek, függetlenül vallásuktól" - fogalmazott a francia államfő.
"Dánia és Franciaország ma hasonló nemzetek. Ugyanaz a szomorúság és balszerencse sújtja őket, de ugyanaz a szándék is vezérli őket, hogy ellenálljanak, küzdjenek és legyőzzék a terrorizmust" - hangsúlyozta Hollande.
A dán rendőrség feltételezése szerint mind a szombat délutáni, mind az éjfél utáni koppenhágai fegyveres támadást az a férfi követte el, akit vasárnap kora reggel agyonlőttek a Norrebro kerületi pályaudvar közelében, egy lakóháznál. Az első támadás szombat délután négy óra előtt történt: a támadó automata fegyverrel belőtt a Krudttoenden kulturális központ ablakán, ahol épp a véleménynyilvánítás szabadságáról tartottak előadást. A második támadás idején egy zsinagógában egy bar micvára, nagykorúvá avató szertartásra gyűltek össze mintegy nyolcvanan. A támadásokban két ember meghalt és öten megsérültek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 06:54, péntek | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba
Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban.
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
