Hírek
2018. Március 22. 05:02, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Közel 30 milliós támogatást kapott fejlesztésre a Montágh iskola
Március 20-án tartotta a Montágh iskola A köznevelés esélyteremtő szerepének erősítése című pályázat ünnepélyes megnyitóját.
A pályázatnak köszönhetően közel 30 millió forint támogatásban részesült a Montágh Imre EGYMI, Óvoda, Általános Iskola Szakiskola és Készségfejlesztő Szakiskola, amelyet a súlyos és halmozottan sérült gyermekek, tanulók fejlesztésére, társadalmi elfogadásuk megsegítésére fordít az intézmény.
A támogatásnak köszönhetően a gyógypedagógusok tovább mélyíthetik szakmai tudásukat, munkájukhoz még több fejlesztőeszközt tudnak biztosítani és lehetőségük lesz Snoezelen terápiás szoba kialakítására is.
A szakmai fejlesztések mellett nagy gondot fordítanak a montághos pedagógusok a társadalmi érzékenyítésre, a fogyatékos; a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek társadalmi elfogadásának, integrációjának erősítésére is. Ezt szolgálják majd a különböző érzékenyítő programok, amelyekbe Esztergom több intézményét is szeretnék bevonni.
A pályázat keretében került sor például március 13-án az iskola nyílt napjára is, amikor érdeklődő szülők, többségi óvodák, iskolák pedagógusai látogattak el az intézménybe.
A megnyitó délelőttjén a gyerekek a Játékkunyhóval játszhattak, majd délután workshop keretében Varga Piroska és Horváth Zoltán a fejlesztő játékok alkalmazási lehetőségeit szemléltette.

Bodrogai Tibor intézményvezető ünnepélyes megnyitója után Velenczei Melinda és Cserna Mária bemutatta a fejlesztő nevelésben-oktatásban részt vevő csoportok mindennapjait. A délutánt pedig Pécsi Rita motivációról szóló előadása zárta.




Ezek érdekelhetnek még
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
