Hírek
2019. Február 27. 09:04, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Középkori leletek kerültek elő újra a belvárosban
Középkori városfal és egy kút is előkerült a Simor János utca végén az utcafelújítás során. Az ismét feltárt leletekről a felszínen jelzések tanúskodnak majd.
Horváth István, a Balassa Bálint Múzeum nyugalmazott régész-igazgatója kifejtette, hogy már az 1970-es évek végén is folytak ezen a területen ásatások, akkor már megtalálták a 13. századi kutat, az úgynevezett Szent Lőrinc-kapu tornyának alapját és falait, illetve a toronyból vezető kövezett út egy részét is. Mint hozzátette: a kapu a Szent István kori udvarnokok lakhelyül szolgáló Szent Lőrinc plébániatemplomról kapta nevét, alaprajza pedig a Széchenyi tér észak-keleti felén látható is.
A torony mellett volt egyébként az egykori Királyi városrész előtti vizesárok is, amiben a régészek szerint még halakat is tenyésztettek. Emellett azonban a városfallal együtt védelmi rendszerként szolgált.
Már a 70-es évekbeli ásatásokkor előkerültek a Duna felé és a Simor János utca felé tartó középkori városfal maradványai, meg is jelölték a nyomvonalát, ám ezek a jelzések egy későbbi út- és járdafelújítás során eltűntek.
A Simor János utcai felújításkor a most ismét feltárt leleteket azonban újra megjelölik és a nyomvonaluk láthatóak lesznek a felszínen egy rajzolatnak köszönhetően.
A Simor János utca rekonstrukciója egyébként várhatóan április végéig fejeződik be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával

