Hírek
2012. Március 22. 14:03, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress
Ledarálják felmondóleveleiket a rezidensek
Nem aktiválja a felmondását az a 2500 egészségügyi dolgozó, akik a Magyar Rezidens Szövetség kezdeményezésére ügyvédi letétbe helyezték felmondó leveleiket.
Az egészségügyi ágazatban dolgozók közül csaknem 86 ezren kapnak magasabb fizetést még idén. Az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért hozott kormányzati intézkedést az elmúlt évtized egyik legjelentősebb kormányzati intézkedésének nevezte Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.
Szócska Miklós államtitkár kedden jelentette be, hogy nyártól visszamenőleg 66 ezer forintos alapbéremelést ad a kormány a bruttó 350 ezer forint alatt kereső orvosoknak. Papp Magor szerint az összeg húsz százalékkal több, mint amennyit tavaly hasonló akciójukkal a cseh orvosok kiharcoltak maguknak. Hozzátette: Magyarországon érdekképviseleti szervezet még nem ért el ekkora sikert. A fiatal orvosokat képviselő szervezet vezetője megjegyezte: külön örülnek, hogy a szakdolgozók számára is ki tudtak harcolni 15 milliárdot, noha – megkeresésük ellenére – érdekképviseleteik egyetlen orvosi tiltakozó akciójukhoz sem csatlakoztak – írja a Népszabadság.
Arra a kérdésre, mi lesz, ha a megsemmisített felmondások után mégsem jutnak hozzá az ígért pénzhez, Papp Magor azt felelte: bíznak a kormányban, hiszen megígérték, hogy ez a mostani csak az első lépés volt. Számítanak a továbbiakra is, amely hozzásegíti a gyógyítókat, hogy a ciklus végére kezdőként nettó 200 ezer forintot vigyenek haza. Hozzátette: azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy létrejött egy közösség, ha kell, később is fel tudnak lépni.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 07:41, hétfő | Belföld
A héten napos és tartósan párás, ködös területek is előfordulhatnak
2025. November 10. 07:41, hétfő | Belföld
Orbán Viktor: az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem
2025. November 10. 07:39, hétfő | Belföld
Szijjártó szerint Orbán megmentette a magyarokat egy jelentős rezsiáremelkedéstől
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: ha nem Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét, akkor a magyar családoknak karácsonyra már háromszorosára nőtt volna az energiaszámlája
2025. November 09. 09:49, vasárnap | Belföld
Szalay-Bobrovniczky: Washingtonban HIMARS rakéta beszerzéséről is tárgyaltunk
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf

