Városlista
2026. június 30, kedd - Pál

Hírek

2021. Július 16. 07:36, péntek | Helyi
Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

Letartóztatásban marad a tapétakéssel fenyegetőző rablónő

Letartóztatásban marad a tapétakéssel fenyegetőző rablónő

Rablás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség indítványozta a Mária Valéria hídnál két nőt is megtámadó elkövető letartóztatásának az elrendelését.

Az indítvány szerint a nő gyanúsított 2021. július 12-én 19 óra 30 perc körüli időben a Mária Valéria híd bal oldalán Esztergomból Párkány városa felé haladó sértett nőt követte, hozzá közel érve a nála lévő kés fém vágóélét kb. 2 cm-re kitolva közölte, hogy „add ide a táskád és a pénzed”, miközben a kést a sértettől kb. 1 m-re tartotta. A sértett a fenyegetéstől megijedt, ezért Szlovákia irányába futásnak eredt, majd a híd szlovák oldalán segítséget kért. A gyanúsított a sértettől nem vett el értéket, mivel a sértett előle elfutott.

A gyanúsított ezt követően az Esztergom, Nagy Duna sétányon gyalogolt, amikor 20 óra 30 perc körüli időben észrevette a Mária Valéria híd felől a Gőzhajó utca irányába a járdán közlekedő sértett nőt. A gyanúsított a sértett után indult és a sértett bal vállára felakasztott bőr táskát bal kezével megfogta, majd a jobb kezében lévő sniccerrel rögtön elvágta a pántját azért, hogy a benne lévő értékeket megszerezze. Mivel sértett fogta a táskát, ezért az elkövető megpróbálta kitépni azt a kezéből, de ezt a sértett nem engedte. Ekkor az elkövető a késsel hadonászott, a sértettet megvágással fenyegette. A sértett a fenyegetés hatására elengedte a táskáját, amiből az elkövető kivette a pénztárcában lévő kb. 25.000,- Ft-ot, majd a Mária Valéria híd irányába elmenekült a helyszínről, a táskát és a pénztárcát a helyszínen hagyta.

Az ügyészség indítványa eredményes volt, mert az Esztergomi Járásbíróság az elkövető letartóztatását egy hónapra elrendelte.

A végzést az ügyész, védő és gyanúsított tudomásul vette, így az végleges.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.